Jegyvásárlás


Film

110 program


Filmek fogyatékossággal élőktől és fogyatékossággal élőkről

Leonardo da Vinci a világ legismertebb művésze. E film fókuszában, amely halálának 500. évfordulója alkalmából készült, páratlan festményei és rajzai állnak.

Futni mentem - filmvetítés

Móricz Zsigmond Színház

Futni mentem
magyar romantikus vígjáték, 105 perc, 2024



Emlékezés Varga Csabára

Uránia Nemzeti Filmszínház

MÉG EGY NYÁR

Benczúr Ház Kulturális Központ

MÉG EGY NYÁR
NAGYBACZONI NAGY KATI FILMJE KOLTAI JÁNOSRÓL
VETÍTÉS

Csendes barát - Premier előtti közönségtalálkozós vetítés Sold out
13 Event

Csendes barát
Hungarian-German-French film, 147 min, 2025
in English and German, with Hungarian subtitles

Az impresszionisták a művészettörténet legnépszerűbb csoportja – évente milliók özönlenek az Orsay-ba és a Washingtoni Nemzeti Galériába, hogy megcsodálják remekműveiket.

A kicsi és a tömzsi, azaz a két gall ezúttal Egyiptomba nyargal druidájuk oldalán. Hogy miért mennek, nem talány: a fitos orrú Kleopátra azt tette fel fogadásra, hogy röpke három hónap alatt felhúzat egy csomó falat, rá a tetőt, s ebből végül gyönyörű palota épül. Így a babéros figura, rómaiak dölyfös ura kisebbre veszi a képét és Egyiptom dicső népét legnagyobbnak elismeri. Csakhogy a terv telis-teli ármányokkal, buktatókkal, víziókkal, légiókkal. Krokodilok foga csattog, kalózok a zsákmányt lesik, hajcsárok ostora pattog és a Szfinxnek orra esik. Korai az aggodalom, hisz itt van a csodafőzet, ami látszik a két gallon, mert kövön nem marad kőzet!

Igaz, hogy sírva vígad a magyar, hogy az angoloknak fanyar humora van, az olaszok sosem szomorúak, a svédek meg nem értik a tréfát? Ennek most utánajárunk és eloszlatjuk a tévhiteket, felfedezzük a humor árnyalatait és dimenzióit. A Barakk - a legvidámabb filmklub megvizsgálja, miként képezi le egy társadalom állapotát a humora és mit mond el rólunk az, hogy mit tartunk viccesnek. Ismert és kevésbé ismert filmalkotások segítségével Artner Sisso válogatásában és kommentárjaival.
Egészséges erotika filmet vetítjük és utána beszélgetünk róla.

Szabadúszók (Le Grand Bain)

Magyarországi Francia Intézet

Celluloid Nights by Cinema Niche: Japán

Uránia Nemzeti Filmszínház

Japón
mexikói-spanyol-német-holland filmdráma, 128 perc, 2002
spanyol nyelven, magyar felirattal

Enyedi Ildikó, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjének új filmje a Csendes barát, amely érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén.

George Lucas: American Graffiti (1973) - Mindhalálig zene / Müpa Filmklub Sold out
13 Event

First there was The Graduate (1967) and then there was the rest of the graduate’s life. The story of a one-night stand set in 1962, George Lucas’s second film was nominated for five Oscars, including those for best film, best director and best screenplay.

Az Alhambra – a legjobb állapotban fennmaradt középkori muzulmán palotaváros – Naszrid-dinasztia kori építői olyan igényesek voltak, hogy technikájuk egy részét egészen a fraktálgeometria feltalálásáig nem tudták teljesen megmagyarázni. Mivel szinte az összes levéltári anyag megsemmisült, tervezési elveiket jószerével csak deduktív módszerekkel ismerhetjük meg.

Az oxfordi Ashmolean múzeum jelentékeny időszaki tárlata adta az ötletet, hogy a Tokió művészete című Exhibition on Screen epizódban bemutassuk a 400 éves Tokió hihetetlenül gazdag kultúráját: Hokuszai és Hiroshige finom fametszeteitől kezdve a pop art stílusú plakátokon, a kortárs fotóművészeten, a mangán, a filmművészeten át egészen a napjainkban, az utcán készülő műalkotásokig.

A világhírűvé vált tinédzser klímaaktivista, Greta Thunberg útja az egyszemélyes iskolai sztrájktól az ENSZ klímacsúcsig. Milyen az az újságok címlapjain nem látható Greta Thunberg, aki 15-16 évesen vezetőket megszégyenítő bátorsággal és egyenességgel beszél politikusokkal, miközben egy csendes, szégyenlős, a kortársai közé beilleszkedni nem tudó kamaszlány?

A nem túl távoli jövőben egy magányos kislány, Iris egy különös szivárványra lesz figyelmes, amelyet egy égen átsuhanó, színes köpenybe öltözött alak rajzol az égre. Arco, az égből pottyant fiú az évezred végéről érkezett, egy felhők fölé épült városból, egy félresikerült időutazás következtében. Iris menedéket nyújt a fiúnak, és mindent megtesz, hogy segítsen neki visszajutni a saját idejébe.

A londoni Nemzeti Galéria a világ egyik legnagyobb képtára. Tele van remekművekkel, a történetek, egyben a történelem kifogyhatatlan forrása. De kinek a történeteit is meséli el? Melyik műalkotásnak van a legnagyobb hatása és kire? A művészet ereje abban rejlik, hogy mindenkihez szól, függetlenül művészettörténeti ismereteitől, társadalmi hátterétől, vallásától.

In the original language, with Hungarian subtitles.

The discussions before and after the screening will be conducted in Hungarian.

Az Exhibition on Screen sorozat 2020-ban született része Michelangelo, a híres szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát mutatja be.

Alpha, a problémás 13 éves lány (Mélissa Boros) egyedülálló édesanyjával (Golshifteh Farahani) él. Amikor az egyik nap Alpha tetoválással a karján megy haza az iskolából, az egész világuk összeomlik, felszínre hozva a legmélyebb ellentéteket és félelmeket.

Ruxandra Gubernat román filmje három középiskolás tinédzser életét követi nyomon: történetük a koronavírus-járvány miatt meghirdetett lezárások alatt kezdődik, és utána ér véget. Mindhárman azt latolgatják, hogy az iskola után elhagyják Romániát, de a pandémia felborítja terveiket.

Kúria Kino - Habcsókok és csillagok
- Francia receptek a boldogsághoz (sorozat)
francia film eredeti nyelven, magyar felirattal (2023) 110 perc

Anna és Maggi bár már nem élnek együtt, továbbra is közösen nevelik három gyermeküket egy izlandi kisvárosban. Anna, miután elveszíti korábbi műtermét, új helyen próbálja folytatni alkotói munkáját. Maggi halászként dolgozik, hosszú időt tölt a tengeren, de amikor hazatér, igyekszik minél több időt együtt tölteni a családdal.

First came the microgroove, then the LP, originally in the form of what we now call the vinyl album. Usually 12 inches in diameter and playing at a speed of 33 1/3 rotations per minute, it could accommodate up to 50 minutes of music, making it a respectable medium for even a complete rock opera.

Az EXHIBITION ON SCREEN sorozat filmjében egy olyan tárlatra léphetnek be a nézők, amelynek köszönhetően Hieronymus Bosch művei a világ számos pontjáról visszatértek hollandiai szülővárosába.

200 évvel megnyitása és egy évszázaddal az első Van Gogh-művek megszerzése után a National Gallery az Egyesült Királyság eddigi legnagyobb Van Gogh-kiállításának ad otthont.

In 2000, Lars von Trier broke free from the Dogme 95 movement he had helped create, and immediately won the Palme d’Or at Cannes.

In 2024, Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra returned to perform at Müpa Budapest. The night was one big party. Was it what we would call folk punk? Balkan rollicking? Categories are meaningless. Kusturica is very consistent in his use of music in his films. (Sometimes the songs even become hits.)

The late ’70s saw tremendous enthusiasm brewing over the appearance in cinemas of a new – and quintessentially Hungarian – genre: the ‘Goulash Western’, with films like The Wind Blows Under Your Feet and Wrong-Doers. Despite winning critical acclaim for them, however, director György Szomjas decided to take a completely different approach for his 1981 film.

Minden Rembrandt-kiállítást nagy várakozás előz meg, de a most bemutatandó tárlat, mely a londoni National Gallery és az amszterdami Rijksmuseum közreműködésével jött létre, felülmúlja az eddigieket.

Although he caused a scandal in the early ’70s with two of his animated films (Fritz the Cat and Heavy Traffic), which verge on adults-only fare, Ralph Bakshi remains an unfamiliar name to most people.

Three stories taking place over the course of a single night in Memphis, seen from three different points of view. Jim Jarmusch has come up with an incredibly exciting storytelling technique for this film. (He has often chosen unusual narrative forms in his later works.) Furthermore, he only reveals it in the second part of the triptych.

Like Woody Allen, Martin Scorsese is passionately in love with New York City. There is no doubt, however, that Scorsese sees a different city. His is dirtier, edgier, and slightly more full of crime and criminals. Scorsese’s home turf is Little Italy, in Lower Manhattan. On the other hand, New York, New York clearly shows that the two are both jazz fans.

In the original language, with Hungarian subtitles.

The discussions before and after the screening will be conducted in Hungarian.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.