Jegyvásárlás


Musik

952 Programmer


HAVASI koncert show 2025 Køb Billetter
13 Event

HAVASI koncert show 2025

Tokaj Fesztiválkatlan

Minden idők legnagyobb tömegeket elérő magyar klasszikus zenei produkciója 2025 nyarán újra Tokajban látható.

Hommage a Szathmáry Zsigmond Køb Billetter
13 Event

Az 1970 óta Németországban élő, nyitott szellemű, merészen kísérletező és ma is fiatalosan gondolkodó zeneszerző-orgonaművész, Szathmáry Zsigmond 2024-ben ünnepelte 85. születésnapját.

Simply The Best - TINA TURNER SHOW Rebecca O'Connorral Køb Billetter
13 Event

A jamaikai származású, Írországban nevelkedett Rebecca O'Connor a teltházas 2024-es turnéja után, 2025-ben világkörüli turnéra indul, és fellép Magyarországon is.

Kurt Elling & Yellowjackets Celebrate Weather Report Køb Billetter
13 Event

A jazztörténet egyik legnagyobb hatású zenekara, a Weather Report számait feldolgozni mindig hálás feladat, de ha ezt korunk egyik legkiemelkedőbb baritonja, Kurt Elling és a fúziós jazz közel öt évtizede töretlen lendülettel működő zászlóshajója, a Yellowjackets teszi kreatív erejük egyesítésével, abból igazi ünnep kerekedik.

Nyitókoncert NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR és Baráti Kristóf hegedűművész Køb Billetter
13 Event

(esőnap: június 4.)

A Genshin Impact legszebb zenéi Køb Billetter
13 Event

A Genshin Impact legszebb zenéi

MOM Kulturális Központ

A MOMkult prémium koncertsorozata, az UPSOUND egyedülállóan izgalmas zenei élményeket nyújt nemzetközileg elismert, de itthon még kevésbé ismert előadókkal.

Køb Billetter
13 Event

"CSIRIBIRI" - Halász Judit koncertje

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

“Ez a nap más mint a többi…” – hiszen a Kultkikötő 20! Ezt a kerek évfordulót szeretnénk Halász Judittal és kicsikkel, nagyokkal együtt ünnepelni. Ezen a különleges alkalmon Halász Judit legnépszeűbb dalaiból hallható válogatás.

BUDAI SZIMFONIKUS ESTEK III. Køb Billetter
13 Event

BUDAI SZIMFONIKUS ESTEK III.

Marczibányi Téri Művelődési Központ

KONCERTSOROZAT

ÁKOS - Metropolis Turné 2025 Køb Billetter
13 Event

ÁKOS - Metropolis Turné 2025

Tokaj Fesztiválkatlan

Geszti Køb Billetter
13 Event

Geszti

Tokaj Fesztiválkatlan

Az ország egyik legnagyobb poplegendája, Geszti Péter és zenekara 2025. augusztus 1-jén a Tokaj Fesztiválkatlan színpadán lép fel.

Kaláka: Szabad- bejönni ide betlehemmel? Køb Billetter
13 Event

A Kaláka együttes karácsonyi koncertje 09:30 és 12:00 órakor.

Belépés egy éves kor alatt ingyenes.

Nagyzenekari koncert: Mahler Køb Billetter
13 Event

Nagyzenekari koncert: Mahler

Budapesti Fesztiválzenekar

„Az ember csak hangszer, amelyen a világegyetem játszik. A szimfóniának olyannak kell lennie, mint a világ. Mindent magába kell foglalnia!” – mondta Mahler, s e természetközeliség 3. szimfóniájában figyelhető meg leginkább.

MVM Classic&Club | Filmslágerek à la Hot Jazz Band Køb Billetter
13 Event

Esőhelyszín: Színházterem

Vendég: Wolf Kati és Pély Barna
Műsorvezető: Seidl Dénes

Betiltott dalok koncert Sziámi AndFriends Køb Billetter
13 Event

Vendég: Bárdos Deák Ági

Budapest Klezmer Band Køb Billetter
13 Event

Budapest Klezmer Band

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Budapest Klezmer Band 35 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben. A zenekar alapítója Jávori Ferenc „Fegya”, akinek szerzeményeit, átiratait minden kocnerten hallhatja a közönség, ezzel is népszerűsítve a Közép-Kelet-Európából származó tradicionális zsidó zenét. A produkció egy igazi zenei utazás, ahol az átiratok mellett felcsendülnek Fegya musicaljeiből is részletek.

BIZET, SAINT-SAËNS, BRAHMS - ALEXANDER MALOFEEV Kocsis/5 Køb Billetter
13 Event

Várható befejezés: 21:30

Zorán Turné 2025 Køb Billetter
13 Event

Zorán Turné 2025

Kaposvári Sportcsarnok

Zorán Turné 2025 Køb Billetter
13 Event

Zorán Turné 2025

Hangvilla, Veszprém

ZENE AZ KELL! - Zenekaros operett- és musical gála Køb Billetter
13 Event

Zenekaros gálánkon az operett- és musicalirodalom legnagyobb slágereit fűzzük csokorba, mintegy betekintést nyújtva a két műfaj varázslatos világába.

Dés László és vendége Básti Juli - koncert Køb Billetter
13 Event

A koncerten többek között elhangzik: Hova tűnt az a szerelem (Dés - Bródy János), Szép mesék, rossz mesék (Dés - Grecsó Krisztián), Olyan szépek voltunk (Dés - Nemes István), Nagy utazás (Dés - Bereményi Géza), Legyen úgy (Dés - Nemes István), Mi vagyunk a Grund! (Dés - Geszti Péter)

Premecz Organ Trio Køb Billetter
13 Event

Premecz Organ Trio

Budapest Music Center

Közreműködik:
Premecz Mátyás - Hammond-orgona
Badics Márk - dob
Zádor Tamás - gitár

George Dalaras - Rembetiko – a görög blues Køb Billetter
13 Event

A rembetikót gyakran emlegetik „görög bluesként”. Ez a tradicionális kisázsiai zenén alapuló, görög folkkal keveredő, viszont a városi hagyományokban is mélyen gyökerező, fénykorát az 1930-50-es években elérő műfaj az emberek életét, vágyait és küzdelmeit tükrözi.

Jonathan Tetelman és Carolina López Moreno: Francia és olasz operaslágerek Køb Billetter
13 Event

Áriák, kettősök és zenekari részletek Verdi és Puccini operáiból

Zenében szabadon - a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara; Vendég: Malek Andrea - VárkertFeszt Køb Billetter
13 Event

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara idén is elhozza a „Zenében szabadon – Klasszikusra hangolva” sorozat legizgalmasabb pillanatait – ezúttal a VárkertFeszt varázslatos nyári estéjén! A műfajok határán kalandozó koncerten a jazz ikonikus alakjai kelnek életre Malek Andrea és Jáger Bandi lenyűgöző előadásában.

Patricia Kopatchinskaja, Lahav Shani és a Rotterdami Filharmonikus Zenekar Køb Billetter
13 Event

Műsor:
Sosztakovics: I. (a-moll) hegedűverseny, op. 77
Beethoven: III. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfónia, op. 55

Charlie Koncert - Annyi minden történt... Køb Billetter
13 Event

Charlie Koncert - Annyi minden történt...

Agora - Művelődési és Sportház

SIX Køb Billetter
13 Event

SIX

Veszprém Aréna

A Magyar Rádió Gyermekkórusának pünkösdi koncertje Køb Billetter
13 Event

A Magyar Rádió Gyermekkórusának pünkösdi koncertje

Magyar Rádió Művészeti Együttesei

Vezényel: Dinyés Soma, Szűcs Magdaléna, Vargáné Körber Katalin

Közreműködik a Magyar Rádió Gyermekkórusának Palánták kórusa és Ifjúsági Vegyeskar

Budafoki Dohnányi Zenekar - Queen Symphony & Koncertshow Køb Billetter
13 Event

A látványos koncertshow a Queen legikonikusabb dalait mutatja be szimfonikus köntösben.

Karmesteri vizsgakoncert Køb Billetter
13 Event

Karmesteri vizsgakoncert

Szent István Terem

Lajkó Félix szólókoncertje Køb Billetter
13 Event

Lajkó Félix szólókoncertje

Ócsai Református Műemlék Templom

Az Ócsai Kulturális Napok keretén belül 2025. május 17-én 18.00 órai kezdettel az Ócsai Református Műemlék Templom falai között szólal meg Lajkó Félix hegedűművész hangszere, mely egy feledhetetlen élményt ígér.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.