Jegyvásárlás


Alle kategorier

4139 Programmer


Midnight Music

Budapesti Fesztiválzenekar

Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?

Árnyéksors

Latinovits-Bujtor Játékszín

A mű által megismerhetjük egy kivételes nagy formátumú politikus és a polgári származású asszony szerelmi házasságát és mindennapjai mögött a XX. század ellentmondásokkal teli drámáját, a nincstelenségbe taszított Sarolta megpróbáltatásait. Azonban a dráma nemcsak Botka Sarolta küzdelmes életét tárja a néző elé, hanem Klebelsberg emberi karakterébe és munkásságába is bepillantást enged.

Az ötödik pecsét.

József Attila Színház

Dráma

Sose halunk meg

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

zenés játék

Diótörő-előadásunk idén is a teljes, vágatlan balettzenét kínálja, és persze egy új mese-parafrázist, amely ezúttal Tóth Krisztina tollából született.

Egy életem: Szinetár Dóra

Városmajori Szabadtéri Színpad

Az EGY ÉLETEM sorozatban ismert művészek mesélnek életükről, a sorsfordító pillanatokról és azokról a történetekről, amelyek igazán meghatározták őket.
Ezúttal Szinetár Dóra mesél az életéről, a számára meghatározó pillanatokról és történetekről. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja.

Kurtág György: Colindă-Baladă

Magyar Rádió Művészeti Együttesei

Jubileumi oratóriumbérlet 3. hangverseny

Haydn: c-moll szonáta, Hob XVI/20
Liszt: Válogatás a késői műveiből
Schumann: Kreisleriana, op. 16

25/26 Hippolyt, a lakáj vjb.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.”

Acélmagnóliák

Csiky Gergely Színház

dráma

Palya Bea „Selymeim” című sorozata 2015 óta zajlik nagy sikerrel. A koncerteken – amelyeken kiváló zenekarával ő is mindig fellép – Palya Bea bemutat egy itthon még kevéssé ismert énekesnőt. Világok közelítéséről, két énekhang egymásra találásáról szólnak ezek az események, hiszen az előadók önálló produkcióik mellett közösen is énekelnek.

BRIDGERTON ZENÉJE GYERTYAFÉNYBEN

Four Points by Sheraton Hotel

Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.

HŐSÖK HAJNALA

Szegedi Szabadtéri Játékok

Tánckrónika Dózsa György tetteiről/Rekviem Mohácsért
táncmű

Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

ELŐADÁS: 2026. július 04.
tervezett esőnap: július 05.

De mi lett a nővel?

Gózon Gyula Kamaraszínház

ABBA SHOW

Four Points by Sheraton Hotel

A legendás ABBA legnagyobb slágerei Európa egyik legjobb revival zenekarának előadásában! A műsor az 1974-es Eurovíziós győzelem 50. évfordulója előtt tiszteleg a Waterloo-val! A híres ABBA együttes ötvenedik születésnapját ünnepli! A tiszteletére rendezett show szlovákiai városokba is eljut.

Ünnepi hangversenyünk énekes szólistája a német–magyar mezzoszoprán CORINNA SCHEURLE egyaránt otthonosan mozog az opera, a dal műfajában. Tanulmányait Berlinben és Münchenben végezte, majd meghívást kapott a Berlini Állami Operaház Nemzetközi Operastúdiójába.

Tvrtko - Csernobil 40 (exkluzív előadás)

Szolnok - Aba Novák Agóra Kulturális Központ

Amerikai komédia – szving-musical –

Művészetek Háza, Miskolc

Bársony Bálint – Lőrinczy Attila:
AMERIKAI KOMÉDIA
– szving-musical –
(Aszlányi Károly azonos című színdarabja alapján)
A Veres 1 Színház előadása

Kedves Közönségünk!


Sajnálattal közöljük, hogy a Művészetek Házába, 2026. február 6-ára meghirdetett AMERIKAI KOMÉDIA előadást betegség miatt elhalasztjuk.

AZ ÚJ IDŐPONT: 2026. március 24., kedd 19:00

A korábbi időpontra megváltott belépőjegyek automatikusan érvényesek március 24-ére.
Amennyiben az új időpont Önnek nem megfelelő, a jegyvisszaváltási igényét 2026. február 12-ig van lehetőség benyújtani a vásárlás helyszínén.
Az online vásárolt belépők esetében visszaváltási kérelmét az alábbi linken rögzítheti:

https://www.jegy.hu/onlinejegyvisszavaltas

A sikeres rögzítést követően minden esetben kiküldésre kerül a megadott e-mail címre egy megerősítő email.
A jegyek visszaváltása, illetve a jóváírási kérelmek benyújtása a bank felé a visszaváltási határidőt követően fog megkezdődni.

Szíves megértését köszönjük!

Üdvözlettel:
a Veres 1 Színház

Szabó Dániel Trió

Budapest Music Center

A Fiú

Karinthy Színház

Dráma

Kip, kop, kalapács...

Vaskakas Bábszínház

A Vaskakas Bábszínház legújabb apróknak szóló (0-4 év) előadásában ritmusra kopogva épül szekér, faház, tűzhely, s még egy lovacskát is megpatkolnak.

Gyertek, kalapáljatok velük!

Honeybeast - Összhang

Művészetek Háza, Miskolc

Megszületik az összhang – turnéra indul a Honeybeast
Hét város, hét különleges este, egy közös élmény

Egy este, ahol a zene teljesen összeköt…

2026. március 31-én 19:00 órától a Miskolci Művészetek Háza ad otthont egy különleges koncertnek, ahol László Attila és Agárdi Szilvia közös műsorral várja a közönséget.

Az idén 20. születésnapját ünneplő kétszeres Fonogram-díjas gyerekzenekar azt vallja, hogy ők nevelik a jövő közönségét.

Kovács Kati Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas előadóművész Anyák napja alkalmából Vácon ad ünnepi szimfonikus koncertet. Legismertebb dalai szimfonikus hangszerelésben, meghitt és emelkedett hangulatban csendülnek fel. A Művésznőt saját zenekara mellett a Monarchia Szimfonikus Zenekar kíséri. Lepjük meg együtt az édesanyákat egy felejthetetlen zenei élménnyel!

Meseerdő Bábszínház : Cirkusz a meseerdőben

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

zenés bábjáték kicsiknek és nagyoknak

CLAUSÁGOK - Liptai Claudia önálló TESTE - DUNAKESZI

VOKE József Attila Művelődési Központ

Egy este, ahol minden Claudia. Őszinte, személyes és elképesztően szórakoztató. Ezúttal nem szerepet játszik, hanem saját történeteit hozza el a színpadra.

Bach: a-moll angol szvit, BWV 807
Schumann: C-dúr fantázia, op. 17
***
Beethoven: E-dúr szonáta, no. 30 op. 109
Bartók: Táncszvit

Avagy gondolatok az önmagunkkal való törődésről egyedülálló szülőknek

Dr. Tapolyai Emőke

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Hot Jazz Band: Szerelmes Gershwin – Náray Erika és Nyáry Krisztián közreműködésével Udsolgt
13 Event

2026. március 22-én, vasárnap 19 órakor a Rumbach zsinagógában George Gershwin zenéje kerül a középpontba. A III. Pészah Fesztivál nyitókoncertjén a Hot Jazz Band „Szerelmes Gershwin” című műsora a jazz aranykorának hangulatát idézi meg. Az együttes több mint négy évtizede a hazai jazzélet meghatározó szereplője, amely hiteles, mégis friss megszólalásban kelti életre a klasszikus amerikai jazz korszakának zenéjét. Az esten a jazz és a klasszikus zene határán született ikonikus darabok csendülnek fel, felvillantva a múlt század első felének pezsgő, elegáns világát.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.