Jegyvásárlás


Všetky kategórie

3371 Program


Érintés paradoxon • Artus - Goda Gábor Társulata Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Két ember egy pontban összeér. Ez a pont most már közös, itt találkoznak. Megérintődnek. Megérintve lenni annyi, mint valami kivételesen érzékeny, intim, mély állapotba kerülni. Ebben a pillanatban valami igazán fontos, valami lényegi történik. Belül valami megmozdul, megváltozik.

ÚR-KURZUS - Ágens Társulat Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

ÚR-KURZUS
párkapcsolati stand up comedy - interaktív színházi terápia
Az Úr-kurzus a Kurtizánképző előadás párja, itt a férfiak ismerhetik meg a nők titokzatos és felfedezésre váró világát.

A trianoni csata / a Kultúrbrigád és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Három budapesti színész egy – azóta bezárt – színház Trianonról szóló díszelőadásán külhoni, délvidéki kollégákkal találkozik a nyílt színen. A drámaivá váló beszélgetés során egymásnak szegezik fájdalmaikat és gyanakvásaikat, a többség nem tudja megérteni a kisebbséget, a kisebbség nem tudja tolerálni azt, hogy a többség nem érti, de a többség nem érti..

A makrancos királylány Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A makrancos királylány

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Szőnyi Erzsébet
A MAKRANCOS KIRÁLYLÁNY
Gyermekopera két felvonásban, egy részben, magyar nyelven

3 Effektív Detektív (AAK Studió) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ikonikus krimihősök paródiája, melyet három nyomozó egy-egy történetben tár elénk..

Carmen • Pécsi Balett Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Carmen • Pécsi Balett

Nemzeti Táncszínház

Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája.

A Mars messze van, de a Föld sincs közel Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ha lenne rá lehetősége, ön elmenne a Marsra? Te elmennél? Elmehetnek. Bárki önök közül megélheti, hogy a Mars felszínére lépjen. Azt is elmondjuk, hogyan.

Mezítláb a parkban Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Mezítláb a parkban

Belvárosi Színház

Paul és Corie friss házasok, a fiú konzervatív, ambiciózus ügyvéd, a lány romantikus és igazi szabad lélek. Az első, tökéletes közös lakást ő találta egy régi ház legfelső emeletén, ahol senki sem zavarhatja őket. Vagy ez csak illúzió? Kacagtatóan fordulatos, vérre menő játszmák kezdődnek azért, hogy mindketten otthon érezhessék magukat közös életükben.

A vége Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A vége

Radnóti Miklós Színház

A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró, viharos története.

Kaland Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Kaland

József Attila Színház

Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.

Csengő-bongó délelőtt - zongora Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Csengő-bongó délelőtt - zongora

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

Dennis Kelly: Árvák Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Dennis Kelly: Árvák

Lengyel Tamás Produkció

Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.

Az eprésző kislány Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az eprésző kislány

Budaörsi Latinovits Színház

Egy határ menti magyar faluba megérkezik a budapesti rendező, hogy színpadra állítsa az Eprésző kislány című népballada adaptációját. A faluban hagyománya van a hagyományőrző előadásoknak, amiket évről évre egy lelkes amatőr társulat mutat be a kultúrházban... Varsányi Anna Az eprésző kislány című színdarabját, amely 1991-ben játszódik egy magyar kisközségben, ahol az éves falunapi előadásra készülődik a helyi színjátszókör, Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség.

Buda Vára - A Budavári Palotanegyed és a polgárváros világhírű látnivalói Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ismerd meg velünk a Budavári Palotanegyed és a polgárváros leghíresebb látnivalóit és gyönyörködj a lenyűgöző budapesti panorámában!

Sisi, Magyarország szerelmese - séta Erzsébet királyné nyomában Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Hogyan lett Erzsébet a magyarok kedvenc királynéja? Miként zajlottak budai tartózkodásai és mi őrzi ma is Sisi emlékét az egykori Királyi Palota környékén? Sétánkon minden kiderül!

Várból Palota - Séta a Budavári Palotanegyedben, a Várkápolnában és a Királypincében Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ismerd meg velünk a Budavári Palota viharos történetét az Anjou királyok erődítményétől a második világháborún át egészen napjainkig!

A hosszú élet titka Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egy sokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben is gazdag, különleges előadásban.

A Karamazov testvérek Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Karamazov testvérek

József Attila Színház

A Dosztojevszkij életmű utolsó és egyben legfontosabb regénye színpadon. Négy fiú egy apától. Négy különböző lélek, egyéniség, négy különböző életút. Valamelyikük gyilkos, vagy mind a négyen. Karamazovok.

Szívhang - Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes. Legalábbis annak tűnik, amíg fel nem bukkan Andris, a volt csoporttárs, és felkavarja az állóvizet. Régi sérelmek, elszalasztott lehetőségek, félreértések, vágyak és indulatok kavarognak. Közben eltűnik egy kulcs, születik egy gyerek, kiszakad egy vallomás. Mihez kell nagyobb bátorság? Nemet vagy igent mondani a szerelemre?

Orvos-Tóth Noémi előadása Vypredané
13 Podujatie

Orvos-Tóth Noémi előadása

MOM Kulturális Központ

A lepkegyűjtő Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A lepkegyűjtő

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Gázláng, pszicho thriller Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Gázláng, pszicho thriller

Gödöllői Királyi Kastély

Gázláng, pszichotriller két felvonásban
2024.03.30. 18.00 és 06.07. 18.00
Gödöllői Királyi Kastély, Barokk Színház

A hazug Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A hazug

Vígszínház

komédia

Három nővér Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Három nővér

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

„Eljön az idő, mikor mindenki megtudja, hogy miért mindez, miért a sok szenvedés, nem lesz már titok, de addig is kell élni… Kell dolgozni, csakis dolgozni!” (Irina)

A virtuóz - Cziffra György Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A virtuóz
– életrajzi dráma egy felvonásban -
Cziffra György emlékének.
(A Junion Színház és az RS9 Színház előadása)



EGYÜTT A MŰVÉSZETÉRT- Díjátadó gála Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

EGYÜTT A MŰVÉSZETÉRT- Díjátadó gála

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Buborékok Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Buborékok

Győri Nemzeti Színház

Csiky Gergely drámájában különböző generációk, világnézetek, jellemek és szerelmek szövik hálójukat. Akkor az élet egy kicsit másabb volt, egy kicsit lassabb, egy kicsit őszintébb, egy kicsit könnyebb, vagy mégsem? Egy földbirtokos apa, aki családjának anyagiaskodó szeszélyeit igyekszik kielégíteni, fennhéjázó életük útvesztőjébe kerül. Miközben a család minden eszközzel igyekszik úri világuk látszatát fenntartani, a buborék lassan elpattan, és a valóság színre kerül, az anyagi csőd pedig elkerülhetetlennek látszik. Az előadással Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész és Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas színész kettőse tér vissza a színpadra.

Aude Extrémo áriaestje - Concerto Budapest 23/24 V2 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Aude Extrémo áriaestje

Vezényel: Vashegyi György

Parti Fesztivál – kétnapos Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Parti Fesztivál – kétnapos

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

Az év legnagyobb durranása Dunaföldváron!!!

Túrajó séták - Tiéd a gyár! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Fedezd fel velünk népgazdaságunk büszkeségét és barangoljuk be együtt az egykori November 7. Hőerőmű zászlóshajó épületeit egy könnyű, földszintes séta keretében!

Strip-tease (Sztriptíz) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Strip-tease (Sztriptíz)

Győri Nemzeti Színház

Az abszurd színháza. A Strip-Tease, két egyszerű üzletemberről szól: Mr. 1 és Mr 2, akiket egy nap rajtaütésszerűen kergetnek be egy üres terembe, ahol időnként egy nagy, fenyegető kéz ruhadarabjaiktól fosztja meg a két eltévedt alakot, mígnem csupán a fehérnemű marad rajtuk. A két férfi megpróbáltatásainak forrása nem egyértelmű. A kéz mögött rejtőző láthatatlan arc utasításait követő két ember problémája nem a mindenkori hatalom jelenléte, sokkal inkább az önálló gondolatok hiánya, valamint a bennük kavargó kérdések visszafojtottsága. Az előadás a probléma plasztikus megtestesüléseként szólítja közös párbeszédre nézőit.

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az Oscar-díjas film alapján készült színpadi változat szórakoztató, szellemes és tiszteletlen tisztelgés Shakespeare zsenialitása előtt. A Szerelmes Shakespeare mesterien ötvözi a tényeket és a fikciót, a tiszta költészetet és a játékos humort.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.