Jegyvásárlás


Ady Endre Művelődési Központ

Ady Endre Művelődési Központ

Az Ady Endre Művelődési Központnak legfontosabb célja színvonalas színházi előadások és rendezvények szervezése. Tavasz utcai nagy színháztermében több száz néző számára tud helyet biztosítani, az Újpesti Polgár Centrum épületében lévő kamaraszínházban, amely hivatalosan az Újpesti Pódiumszínház nevet viseli, kamaradarabokat, rétegprogramokat tud kínálni kisebb értő közönségnek. 

Az Újpest Színház korábban is gyakran már ismert, nagysikerű vígjátékokat tűzött műsorára. Színpadra állít klasszikus operetteket és drámai műveket is. Az Újpest Színház  máshol már sikeresnek bizonyult, értékes produkciókat mutat be a helyi közönségnek. Az Árpád úti Újpesti Pódiumszínházban ingyenesen látogatható irodalmi beszélgetéseket rendez, azzal a nem titkolt céllal, hogy közelebb hozza a helybeliekhez az irodalamat, az írókat és az előadóművészeket. Fontos újításként helyet ad a színház az Újpesti jazz Klubnak is, amely Újpesten alakult meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszakának hallgatóiból.

Az Újpest Galéria az Ady Endre Művelődési Központ közművelődési célokat szolgáló galériája. Kiállítási tevékenységük célja a hazai és külföldi kortárs művészet széleskörű bemutatása, valamint a magyar kortárs művészet megismertetése a helyi közönséggel. Kiállítási tevékenységük egyéni és csoportos kiállításokból, valamint a külföldi cserekapcsolatok révén rendelkezésükre álló művek bemutatóiból áll össze.

Támogatják a fiatal művészek első, vagy eddigieknél nagyobb kiállításainak a megrendezését is. Vállalkozik olyan kiállításokra, melyek az elmúlt évtizedek méltatlanul elfeledett, vagy nyilvánosságot nem kapott művészeinek, művészeti irányzatainak a hiánypótló bemutatását célozza.

Tovább 3534 Miskolc, Árpád út 4.

0 esemény


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!