Haydnt, a bécsi klasszika mesterét, jogosan emlegetik a szimfónia atyjaként, hiszen több, mint 100 szimfóniát komponált, s az ő hatására alakult át az eredetileg háromtételes szerkezetű szimfónia négytételessé a menüett beiktatásával a zárótétel elé. A 99. szimfónia az úgynevezett londoni szimfóniák közé tartozik, melyekből összesen tizenkettőt komponált a szerző 1791-1795 között londoni útjai alkalmával.
Közel 60 éves volt, amikor 1790-ben Eszterházy Miklós halálával megszűnik első karmesteri állása az Eszterházy hercegek udvari zenekarában. Hogy megélhetését biztosítsa, elfogadja Johann Peter Salomon meghívását Londonba, aki egy operát, egy fél tucat szimfóniát és más egyéb darabokat rendelt a szerzőtől. Haydn teljesíti a megrendelést, s bár operáját, az Orpheusz és Euridikét nem sikerült életében bemutatni, szimfóniái hatalmas sikert aratnak, s Haydn igen nagy népszerűségre tesz szert Londonban. Két év után tér vissza Londonból, de készülve következő utazására, 1793-ban megírja 99. Esz-dúr szimfóniáját, amit a következő évben Londonban mutatnak be. A szimfónia megírásakor Haydn már öreg rókának számított, mégis hoz néhány újítást a művében. Többek között életében először bevezeti a klarinétot a szimfóniájába, ami valószínűleg a nála jóval fiatalabb, s ekkorra már elhunyt Mozart hatásának köszönhető. Hangnemváltásokban gazdag első tétellel indul a darab, szonáta formájú adagio tétel követi, majd a menüett után egy élénk fináléval zárul a szimfónia.
Mahler Dal a Földről című művét életének egyik legkritikusabb időszakában komponálta: nem sokkal ezelőtt vesztette el egyik kislányát, egészségi állapota is megromlott, ekkor derült ki szívbetegsége, illetve házassága is válságba jutott. Hogy borongós hangulatán javítson, egyik ismerőse egy verses kötetet ajándékozott neki, Hans Bethge német filozófus és germanista verseskötetét, amiben 8. századi kínai versek átköltései találhatók. A versek tartalmában lévő bölcsesség és a melankolikus hangnem annyira megérintette Mahlert, hogy úgy döntött, kiválaszt hat szöveget, amelyre zenét komponál. Így született meg 1908-ban ez a dalciklus, melyben találunk bordalt, dalt az őszi napsugárról, a fiatalságról, a szépségről, a tavaszról, vagyis mindarról, ami örömöt okoz, de ugyanakkor szenvedést is múlékonysága miatt, s a ciklust végül a Búcsú dala zárja, mely transzcendentális magasságokba emel minket.
