Zenekari próba (Prova d'orchestra, 1978)
Federico Fellini elvarázsolt világa
Furcsa kaland ez Fellini életében. Látványvilága eleve korlátozott, hiszen mindvégig egy zenekari próbateremben vagyunk. Giuseppe Rotunnónak, aki immár a Satyricon óta Fellini állandó operatőre, ebben a térben kell lavíroznia. Ráadásul politikai parabolával van dolgunk, márpedig Fellini ezzel eddig nem próbálkozott. Igaz, újra előveszi egyik izgalmas eszközét, a filmbe épített interjút. De megnyugodhatunk, ez a békésen, megszokottan induló zenekari próba egyre sebesebben halad a jónak legkevésbé sem ígérkező végkifejlet felé.
A Zenekari próba embert próbáló példázat. A kérdés: meddig terjedhet a még oly elismert dirigens autoritása? Totális hatalom lenne a zenekar fölött? Fellininek megvolt a véleménye minden totális hatalomról. Így aztán nem meglepő, hogy a zenekari tagok szembefordulnak a karmesterrel. Fellázadnak, a szakszervezet tiltakozik, végül eljutnak addig a kérdésig, szükség van-e egyáltalán karmesterre. Vagy a karmesternek zenekarra… Az olykor már-már televíziós interjú egyszerűségű helyzet eszkalálódik, elszabadulnak az indulatok. Ami történik - szatíra. Ez alkalommal azonban Fellini nem a szürreális, hanem az abszurd világába lép át. A hatalom és a demokrácia szembenállása közepette ugyanis egyre mélyebbre eszi magát bennünk a kétség: ilyen körülmények között el tud-e hangozni egyáltalán a zenemű? Fellininek új oldala mutatkozik meg ebben az elmélkedésben. Félreértés ne essék! Ezúttal se számítson senki politikai állásfoglalásra! A Zenekari próba sokkal inkább a hetvenes években hevesen változó olasz viszonyokra reagál. A hatvanas évek „vállt a vállnak” lendülete kihunyt, az egyre jobban gépesített ipar már nem tudja számolatlanul foglalkoztatni a munkakeresőket. Sztrájkok, gyárfoglalások, tüntetések érik egymást. Szóval mi is lesz az együttzenéléssel?
Rendező: Federico Fellini
Közreműködik:
házigazda: Réz András
