MÜPA FILMKLUB
Távol és mégis közel (1993) - Magány-ügyek
Sorsok a német újfilm sűrűjéből
Ha valaki látta Wim Wenders Berlin felett az ég (1987) című filmjét, nyilvánvalóan arra lesz kíváncsi, mit tud ehhez képest a folytatás, hiszen nem afféle képregényfilmmel van dolgunk, ahol hőseink csupán újabb és újabb kalandokba keverednek. Kétségtelen, hogy hőseink - angyalok és emberek - itt is újabb kalandokba keverednek, de közben nagyot változott a világ. Berlinben különösen. Mert például időközben leomlott a Fal. És íme, itt vagyunk a faltalanságban. Gorbacsov már nem főtitkár, Willy Brandt meghalt. Más idők járnak.
A Távol és mégis közel egyik síkja lírai elmélkedés az idő természetéről. Sőt, az egyik erős karakter, Emit Flesti (Willem Dafoe) meg is testesíti az időt - mint nevének anagrammája is mutatja: Time itself (az idő maga). Ezt a finom bölcselkedést azonban folyamatosan megtöri a konkrét idő. Az öregedés, a felnövés. A kor. A történelmi kor is, amelyből furcsa és ijesztő dolgok is felbukkannak olykor. Letűnt idő, amely le nem takarított lábbelijével belelép a jelenbe. Történelem. Ha van még egyáltalán, hiszen Fukuyama híres esszéje a történelem végéről teljes terjedelmében éppen 1992-ben jelent meg. Wim Wenders ez alkalommal is ragaszkodott hozzá, hogy történetében elegyedjenek a valós és fiktív karakterek. Gorbacsov és Peter Falk ugyanúgy valós, mint Lou Reed, de az már ravaszabb fogás, amikor a Berlin felett az ég operatőre egy róla elnevezett hajó kapitányaként bukkan fel. Ami viszont igazán meglepő, a Távol és mégis közel egy adott ponton akciófilmbe vált át. Ugyanakkor ebben az akciófilmes szegmensben emeli ki leginkább a különböző származású, gyökerű emberek és teremtmények együttműködésének eszméjét. Cannes-ban a zsűri szerette, a kritikusok nem annyira. Nézzük meg, beszélgessünk róla!
Rendező: Wim Wenders
Házigazda: Réz András
Rendező: Müpa
