Jegyvásárlás


Program


Aktuális előadások




Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér produkciója.

Programunk azoknak a 18 évnél idősebb érdeklődőknek szól, akik egy újfajta kulturális tevékenységet keresnek a tanulás vagy munka melletti szabadidejük eltöltésére. A csoport kiváló lehetőség arra, hogy a színházi világ kreatív gyakorlatainak segítségével, egy szórakoztató légkörben játsszunk, miközben közelebb kerülünk önmagunkhoz és megismerkedünk másokkal.

Nem egymásra épülő foglalkozásokról van szó, ezért bármikor van lehetőség csatlakozni, akár csak egyetlen alkalomra is.

A foglalkozásokat kéthetente vasárnaponként, 18:00-19:30-ig tartjuk.

Foglalkozásvezetők: Ádám Kornél, Kállai Ákos, Szalai Kinga, Sziládi Hajna

Az alkalmakat a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházának Imre Zoltán balett-termében tartjuk, amelyet a Deák Ferenc utca felől tudnak megközelíteni. Megkérjük kedves vendégeinket, hogy a balett-terem állapotának megóvása érdekében, lehetőségeikhez mérten hozzanak magukkal váltócipőt.

Ajánló


Magyarországon mindenki ismeri a Törley nevet és márkát, hiszen az 1882-ben alapított, nemzetközi hírű pezsgőgyár a mai napig létezik. Kevesen…

A program során kilépünk a múzeum kapuján, és el is távolodunk az épülettől: felfedezzük a múzeumnak otthont adó Nefelejcs utcát.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!