Jegyvásárlás


Program


Aktuális előadások



A Varga Tibor-bérletben megrendezett hangversenyén a nagyromantika két egymással szoros művészi-emberi kapcsolatban álló mesterének műveit játssza a Győri Filharmonikus Zenekar. Előbb a 19. század egyik újdonsága, a szimfonikus költemény képviseletében a műfajteremtő mester, Liszt Ferenc népszerű remekműve, a Les Preludes csendül fel, majd egy különleges produkciót hallhat a közönség. Az európai zene történetének egyik legnagyobb vállalkozása Richard Wagner nevéhez fűződik: a germán mitológiára épülő A Nibelung gyűrűje című zenedráma-ciklusának megalkotása több mint negyed évszázadot vett igénybe. A tetralógia bemutatására 1876-ban, a külön e célra épített bayreuth-i Festspielhausban került sor, Richter János vezényletével. A 250. évfordulóra emlékezve ezúttal a nagy mű szimfonikus zenekarra átdolgozott verziója hangzik el, amelyet a világhírű német karmester, Lorin Maazel állított össze, szavak nélkül mesélve el a germán istenek és hősök grandiózus történetét. Az est dirigense Christoph Koncz lesz.

Ajánló


Négy éven át kísérte kamerával Kurtág György mindennapjait az Ezüst Medve-díjas filmrendező, Nagy Dénes. A 2021 és 2025 között született…

Műsor: Kabalevszkij: 3. D-dúr zongoraverseny op.50 Kabalevszkij: C-dúr hegedűverseny op.48 Rimszkij-Korszakov: Seherezádé op.35

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!