Rendező: Seregi Zoltán
Békéscsaba idén, 2018-ban ünnepli újratelepítésének 300. évfordulóját. Az évforduló alkalmából Szente Béla figyelemfelkeltő, a fiatalokat is megragadó, a város történelméhez hű darabot írt. A történet 1717-ben, a Hont vármegyei Csallon és a szegedi prefektúrán, 1718-ban Csallon, és 1718–19-ben Csabán játszódik. Az első tételből megtudhatjuk, hogy „véget értek a háborúk, nincs már hadi kötelezettség, elvonult a török, elvonult a kuruc, elvonult a labanc”, mégis van egy dolog, ami nagyon nyomja az ott élő emberek szívét – evangélikus templomukat be kellett zárni, s így nincs egyetlen hely sem a közelben, ahol üdvözülést kaphatna lelkük. A nagy bánat és düh hullámzása közben szárnyra kel a szóbeszéd, miszerint létezik egy Lovász nevű részeges pap, aki azt állítja, hogy délen, a törökök által otthagyott területeken, hatalmas gazdátlan földek vannak, ahol sokkal jobban meg tudnának élni az emberek, „csak el kell odáig jutni”.
Ez a Csaba nevű hely, ahol a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a magyarok és a tótok békességben megélnek egymás mellett. Hárman úgy döntenek, elindulnak felkutatni az álmok földjét.
A második tételben Szegeden találjuk magunkat, az 1717-es évben. A három vándor és a szegedi prefektus vitájában a vándorok azt hazudják, taksás jobbágyok, és készek adót fizetni a földesúrnak (ha van), cserébe annyit kérnek, hogy hadd költözhessenek a déli területekre – tizenöt-húsz családról szeretnének megállapodni. A prefektus két év alatt ötven családot kér, s ha ezt teljesítik, még a szabad választás jogát is megkapják, választhatnak Szent-Benedek, Fövenyes és Csaba között. A szószóló vándor, Bálint Jakab közli, a „jövevények” többsége protestáns, leginkább evangélikus lenne. A prefektus nehezen egyezik bele, de kiköti, hogy templomépítésről szó sem lehet.
A harmadik tétel a helyiek és a „jövevények” vitáját eleveníti föl. Több helyi lakos elköltözéssel fenyegetőzik, és felhánytorgatja, hogy így is elég bajuk van a réti tolvajokkal, hátha még betelepül melléjük egy nagy csapat vadidegen. A kedélyek nemigen csitulnak, „a többiek inkább templomot építenének, mert így istentelennek ítélik létezésüket…”
A negyedik tétel meséje úgy születik, ahogy a betelepültek első gyermeke, rablómadárral, s újjászülető szerelemmel, háromszáz éves legendával…
