Még jó, hogy a betegek között ott ücsörög botjával de Sade márki, aki fáradhatatlan tolla hegyére tűzi a történelmet. Mindenki okulására.
Az igazgató beszédet mond, az ápolók és az apácák lelkesen rohangálnak, a betegek uralkodni próbálnak önmagukon, a szövegen, a történéseken.
Nem lehet.
Merthogy ki fogja eldönteni, hogy Marat vagy Sade? Hogy vér vagy verejték? Hogy ölni vagy dögölni? Hogy szablya vagy szó? Ki mondja meg, hogy jobb vagy bal? Hogy fentről vagy lentről? Hogy Robespier vagy Napoleon? Hogy lázadás vagy behódolás? Hogy ki élvez, és kit fenyítenek? Vagy hogy mely lyukba kell, hogy becsusszanjon a forradalom fallosza?
A prot és kontrát, forradalmat és lassú változást, háborút és békét, múltat és jelent ütköztető előadásban nincsenek győztesek. Csak az ékszerek csilingelnek, a gyomrok korognak, a vásznak suhognak és a cigaretták parazsa fénylik föl a sötétben.
Peter Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában
A felvételen játszó zenészek:
Bogdan Ranković (klarinét, bőgő), Mezei Szilárd (hegedű), Ervin Malina (bőgő), Ištvan Čik (dobok)
Smink: Pászti Ágnes
Fény: Majoros Róbert, Ignjatov Radovan
Hang: Bíró Tibor
Fotó: Mikus Csaba
Dramaturg: Góli Kornélia, m.v.
Zeneszerző: Mezei Szilárd, m.v.
Ügyelő, súgó: Lovas Csilla
