Mozart: 27. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 379
Mozart: 28. (Esz-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 380
SZÜNET
Mozart: 29. (A-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 402- (töredék, M. Stadler befejezésével)
Mozart: 30. (C-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 403- (töredék, M. Stadler befejezésével)
Mozart: 31. (C-dúr) hegedű-zongora, K. 404/ (töredék, M. Stadler befejezésével)
Mozart: 32. (B-dúr) hegedű-zongora, K. 454
Szabadi Vilmos (hegedű), Farkas Gábor (zongora)
Ha Wolfgang Amadeus Mozart neve és a „befejezetlenség” kifejezés egymás mellé kerül, a legtöbben azonnal a zeneszerző utolsó művére, a Franz Xaver Süssmayr által befejezett Requiemre (K. 626) gondolnak. Azonban nem ez Mozart egyetlen töredékben maradt és egy kortársa által kiegészített műve. Harminchat zongora-hegedű szonátája közül négyet az a Maximilian Stadler abbé fejezett be, aki Mozart személyes jó barátjává vált az 1780-as évek végén, majd 1796-ban többek között azért költözött Bécsbe, hogy korán elhunyt pályatársának hagyatékát kezelje. Az Összkiadás élőben sorozat negyedik hangversenyén három Stadler által befejezett szonátatöredék mellett felcsendül Mozart két 1781-ben, Bécsbe érkezése után nem sokkal keletkezett kéttételes darabja, illetve az 1784 áprilisában készült B-dúr szonáta, mely Regina Strinasacchi mantovai hegedű- és gitárművésznő számára készült. A legenda szerint a bemutatót az itáliai vendégművész bécsi koncertjén, egy héttel a mű elkészülte utánra tervezték, Mozartnak azonban csak arra volt ideje, hogy a hegedűszólamot leírja, a zongoraszólamot üres kottapapír előtt ülve játszotta.
