Mozart: Hat variáció az „Hélas, j’ai perdu mon amant” című francia dalra, K. 360
Mozart: Tizenkét variáció a „La bergère Célimène” című francia dalra, K. 359
Mozart: 11. (Esz-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 26
SZÜNET
Mozart: 12. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 27
Mozart: 13. (C-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 28
Mozart: 14. (D-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 29
Mozart: 15. (F-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 30
Mozart: 16. (B-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 31
Szabadi Vilmos (hegedű), Farkas Gábor (zongora)
Wolfgang Amadeus Mozart harminchat zongorára és hegedűre írt szonátát hagyott az utókorra. A műfajjal saját magához mérve is fiatalon került kapcsolatba: 1762 és 1764 között, hat-nyolc éves korában, Párizsban keletkezett első négy szonátáját még apja jegyezte le. Ezt követte az 1765-ben Londonban megjelent, hat műből álló „opus 3”, illetve az Összkiadás élőben-sorozat első hangversenyén felcsendülő, 1766-ban Hágában megjelent, fél tucat szonátát tartalmazó „opus 4” (K. 26–31). A felsorolt művek akár önmagukban teljes értékű billentyűs szonáták is lehetnének, a hegedű szólamát pedig akár el is hagyhatnánk belőlük: ezekben a darabokban a hegedűs csupán hol a zongorista visszhangja, hol vele egyszerre mozogva kísérőtársa. Az esten felcsendül Mozart két hasonló szerkesztésmódú, de jóval később keletkezett zongora-hegedű műve is. Mindkét 1781 júniusában született variációs mű egy-egy Antoine Albanèse által szerzett ariettán alapszik.
