MOZART NAP 5.: Klarinétverseny / C-dúr, ’Linzi’ szimfónia ( Concerto Budapest szervezésében )
Mozart: A-dúr klarinétverseny, K.622
Közreműködik: Klenyán Csaba klarinét
Mozart: C-dúr (Linzi) szimfónia, K. 425
Concerto Budapest
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr klarinétverseny, K 622
Életének utolsó évben, 1791-ben, Mozart felfoghatatlanul tökéletes műveket alkotott, A varázsfuvolát, a Requiemet, az Ave verum corpus motettát és a Klarinétversenyt. A Klarinétverseny ráadásul egy igen zsúfolt időszak lopott perceiben készült, a nagyszerű bécsi klarinétművész, Anton Stadler számára. A versenymű hangulatát, érzelmi körét A varázsfuvola közelségéből kiindulva elragadtatott hangon jellemzi Molnár Antal: a daljátékban szöveg és cselekmény kapcsolódik a zenéhez, így viszonylag könnyen kitalálhatjuk, hogy milyen „emberi motívumok kötötték le abban az időben legszorosabban Mozart kedélyvilágát. Röviden szólva: az örök jóság, a tiszta megbocsátás, a napsugaras életöröm, a minden emberiben föllelhető hajlam odaadásra a végtelen világegyetem iránt. Mindez magas ünnepélyességgel párosul a színpadi műben; a klarinétverseny azonban nem fesztivál-hangú, hanem olyan, mint a fenségesből kiszűrt, tiszta párlata az életörömnek. Úgy is mondhatnánk: nem Esz-dúr, hanem A-dúr. A tökéletes jóérzés, boldogság, érzéki gyönyör tónusával.” A mű egységének titkát igazán költői hasonlattal érzékelteti Molnár Antal: „A nyitó Allegrónak, a középen helyezkedő Adagiónak és a záró Rondónak olyan a kezdő, meghatározó témája, mintha családi hasonlóságot akarnának példázni. A három testvér közül az első szorgos, rendes, komoly-kellemesen beszédes; a lassú testvér áradozó, álmodozó; a harmadik – a Rondó – szemfényvesztő, tréfás, komoly arccal derültséget keltő.”
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr szimfónia, No. 36, K 425
A C-dúr szimfónia 1783-ban született, Mozart (hosszú idő után) ebben az évben látogatott haza Salzburgba. A visszaúton, feleségével megálltak Linzben, a város színházában pedig Mozart hangversenyt adott. E hangversenyre írta – saját szavai szerint „hanyatt-homlok” – az új szimfóniát. A darab mellékneve, „Linzi” tehát a keletkezés helyszínére utal. A gyorsaság valóban hihetetlen: október 30-án látott munkához, majd maga készítette el a szólamkottákat, tartott (feltehetőleg) két próbát, végül a november 4-én rendezett koncerten el is hangzott az új mű.
