Szerzői kiadású lemezeit (Soolo; Une meeles) is elragadtatott kritikák fogadták, de különösen koncertjeivel ejtette bámulatba közönségét, Nyugat-Európától az Amerikai Egyesült Államokig. Pedig nem könnyű szavakba foglalni a tőle kapott élményt. Simon Le Bon, a Duran Duran együttes énekese szerint: „amikor az angyalok énekelnek, az hangozhat így”. Földi tüneményekhez is szokták hasonlítani, például a morva Iva Bittovához és az amerikai Laurie Andersonhoz.
Maarja Nuut számára a 20. század első felének észt népzenéje éppolyan fontos forrás, mint napjaink csúcstechnológiája. És ahogyan a hagyomány összefonódik a korszerűséggel, koncertjein éppen úgy olvad egymásba a zene, a történetmesélés és a tánc. Mint mondja, mindez „magában rejti annak a lehetőségét, hogy az egyik valóságból a másikba utazzunk, olyan helyekre látogatva el, amelyeken bármi megtörténhet. Pontosan emlékszem azokra az időkre, amikor az álmaim teljesen valószerűek voltak. Olyankor összekeveredik a valóság és a képzelet, s te dönthetsz arról, melyik irányba indulsz el. Egyszerre vagy távol és nagyon is jelen.”
Hipnotikus, misztikus, pszichedelikus, experimentális, transzszerű, meghitt, melankolikus - efféle jelzőkkel találkozhatunk a Maarja Nuut-koncertekről szóló beszámolókban. És semmi okunk kételkedni bennük, még ha olykor ellentmondásosak is. A lényeg a lényeg: szokatlanul megindító és kategorizálhatatlan koncert előtt állunk.
