Jegyvásárlás


Tytuł


Wybierz termin



Születésnapi beszélgetés Zsurzs Katalin színművésszel és Babiczky László rendezővel

„Mi az, ami több Zsurzs Évában a sikeres rendezőnél? Ez a több maga az ember.  Az a végtelenül tiszta  egyéniség, aki minden hókuszpókusz nélkül reagál a világra, hisz abban, hogy ezt a világot jobbá lehet tenni. Koncentrál a műre, amelyet éppen alkot. Színészei, a korszak legnevesebbjei, azért szerettek vele dolgozni, mert pontosan tudta, milyen az a figura, amit alakítani kell. A színésznek lehetővé tette, hogy minél többet adjon saját egyéniségéből a szerephez. Ez az, amitől évtizedek múltán is élnek figurái és ettől válhattak filmjei a  közönség számára befogadhatóvá, szórakoztatóvá. Akik vele dolgozhattak: a napi munkában is érezték ezt a sokfelé irányuló figyelmet, szeretetet. Ez megsokszorozta stábjának erejét, energiáját.” (Babiczky László)

E nagyformátumú művészre emlékezünk lányával és közvetlen munkatársával.

A beszélgetés végén korlátozott számban megvásárolható a Zsurzs Éváról készült könyv, továbbá a szerző, Babiczky László dedikál is.

Proponujemy również


Barangold be velünk a Magyar Honvédség, a k.u.k. és a Vörös Hadsereg egykori lő- és gyakorlóterét, ismerd meg a felhagyott…

Boribon és Annipanni egy éhes cicát találnak a hazafelé úton. Nagy az öröm, amikor kiderül: kiscica Boribonnal marad. De vajon…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.