Csokonait a magyar felvilágosodás korának legkiemelkedőbb költőjeként ismerjük, jóllehet költészetünk "garabonciás diákja" a drámaírás mesterségének sem volt híján. A színpadi deszkákat éppúgy megpróbálta, mint a vándorbotot. Kurta és hányatott élete során csurgói helyettes tanárként darabokat ír és tanít be diákoknak. A párbeszédek majdhogynem a színpadon, próba közben születnek. A költő javarészt rögtönöz, a szereplők jegyzik le szavait, így maradt ránk több változata is talán legsikeresebb színpadi művének, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című vígjátékának. A komédia kínálta bizarr játéklehetőségek s a mű groteszk elevensége folytán a Karnyóné ma is közkedvelt repertoárdarabja nemzeti színjátszásunknak. Csokonai népiessége, szelleme, stílusa és látásmódja révén Petőfi előfutárát tisztelhetjük benne. A Karnyóné egységes szellemben komponált, mozgalmas komédia, a vígjátéki helyzetek és elemek színes variálásával. Az elmaradottság, műveletlenség, erkölcsi züllöttség világának egyetlen figurája sem marad kiporolatlan.
A komikus helyzetekbe Csokonai néha tragikus felhangokat vegyít: a csúfosan cserbenhagyott Karnyónét meg is szánja valamelyest, tragikus szenvedélyét, az ifjakért való nevetséges epekedését azonban keményen "bünteti". A bohózati torzítás, elrajzolás mintájául a korabeli magyar valóság fonák jelenségei szolgáltak.
Arra már szinte gondolni sem merünk, hogy mai előadásunk élményétől átitatva a kellemes színházi estén túl valaki tán e művet időszerűnek is érzékeli.
