Jegyvásárlás


Program


Impressziók - Felnőtt belépő
2

Impressziók - Felnőtt belépő

Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig
2018. június 19-től október 7-ig

Amennyiben tárlatvezetésre szeretne belépőt váltani, a leírás részben található linkre kattintva teheti meg.

Szervezett programjainkra (tárlatvezetések, koncertek) ezen a linken válthat jegyet.

Impressziók címmel 2018. június 19. és szeptember 23. között mutatjuk be a Johannesburgi Művészeti Galéria mesterműveit. A dél-afrikai galéria 1910-ben nyitotta meg kapuit a közönség előtt, s páratlan értékű művészeti kinccsel büszkélkedhet. A kiállítás, amelynek anyaga Európában Magyarországon, azon belül is a MODEM-ben látható elsőként ilyen léptékben, az impresszionista törekvéseket, illetve az azt megelőző, majd folytató művészeti irányokat vonultatja fel. Több mint ötven műalkotás látható a tárlaton, köztük olajfestmények, akvarellek és grafikák, melyek több mint egy évszázad nemzetközi művészettörténetén vezetnek keresztül, a 19. századtól a 20. század második feléig, a legjelentősebb alkotók műveivel Courbet-tól Corot-ig, Monet-tól Degas-ig, Rossettitől Millais-ig, Picassótól Baconig, Lichtensteintől Warholig.

A kiállítás első szekciója a 19. századi angliai törekvésekkel indul; a preraffaeliták legjelesebb képviselői által jegyzett művekkel, köztük John Everett Millais és Dante Gabriel Rossetti alkotásaival. Utóbbitól érdemes kiemelni a Regina cordium című mesterművet, a szívek királynőjét, Elizabeth Siddal-t, akivel a festő intenzív, de tragikus kimenetelű szerelmi kalandot élt meg, s amely a nő valószínűsíthető öngyilkosságával ért véget. Lawrence Alma-Tadema festménye, Az elsőszülött halála, egy sötét és képzelettársításokban gazdag egyiptomi környezetben játszódó kifinomult és melankolikus jelenetet ábrázol.

A preraffaeliták után, megbontva a kronologikus gondolkodást, rajzokat és grafikákat láthatunk az egész kiállítás időszakát átölelő alkotói korszakból, többek között Vincent Van Gogh szénrajzát (Idős férfi portréja), Amedeo Modigliani rendkívül érzéki nőábrázolását, Matisse és Picasso munkáit.

William Turner két érzéki tájképét követik a barbizoni iskola festői, akik az igazság keresésének újfajta megközelítését választották, a plein air festésmódot. Jean-Baptiste Camille Corot kis tájképe, Gustave Courbet normandiai Étretat sziklái és Jean-François Millet tipikus parasztábrázolása egyaránt megjelenik a kiállításon.

Az impresszionista festőket olyan alkotások vezetik be, mint Johan Barthold Jongkind és Eugéne Boudin könnyed tengerparti festményei. A tárlat egyik fő egységét adó impresszionisták csoportját olyan kimagasló művek képviselik, mint Edgar Degas táncosnőket ábrázoló pasztellképe, Claude Monet Tavasz című olajfestménye és Alfred Sisley színes folyópartja. Ugyancsak kiemelkedő alkotókkal képviseli magát a posztimpresszionista szcéna, a falakon többek kötött Paul Cézanne, Paul Signac, Pierre Bonnard, Edouard Vuillard, Andre Derain munkái láthatóak.

A gyűjteményt reprezentáló válogatás figyelmet szentel a 20. század Dél-Afrikája művészetének is: az ezt bemutató szekcióban főként a helyi expresszionizmus egyik jelentős képviselőjének számító Maggie Laubser, továbbá Maude Sumner, Selby Mvusi és George Pemba munkái kerülnek a falakra, akik művészetében határozott érdeklődés figyelhető meg az ország hagyományait is elmesélő társadalmi kérdések iránt, de foglalkoztatja őket a városi élet és az Apartheid valósága is.

Az Impressziók utolsó szekciójában a század második felének kiemelkedő képviselői, Pablo Picasso és Francis Bacon, valamint az amerikai pop art két főszereplője, Robert Lichtenstein és Andy Warhol jelenik meg, utóbbitól a Joseph Beuysnek ajánlott triptichon szerepel a kiállításon.

A tárlat vetítéssel zárul: a kiállításon szereplő művészekről és művészeti törekvésekről nézhetnek meg az arra felépített különteremben mozifilmeket a látogatók angol nyelven, magyar felirattal.

A tárlat kurátorai: Simona Bartolena és Süli-Zakar Szabolcs

Látogatói információk:

A kiállítótérben a hőmérséklet műtárgyvédelmi okokból 20-22 Celsius-fok.
Fotózni vaku nélkül lehet.
A nagyobb táskákat, laptopot, esernyőt kérjük a ruhatárban hagyni.
A kiállításlátogatás idejére a személyes értékeknek kis kézitáskát biztosítunk.
A műtárgyak előtt 40 centiméterre infrakapuk működnek, halk hangjelzéssel.
Biztonsági okokból az egyszerre bent tartózkodható látogatók száma korlátozott, ezért előfordulhat, hogy várni kell. Kérjük valamennyi látogató megértését és türelmét.

Ajánló


Ray Cooney: 1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy bohózat Bemutató: 2012. május…

A 2018-as kirobbanó sikerű újévi koncert után a Budapesti Operettszínház Újévi Operett és…