Erzsébet: Megkaptam a főszerepet, Burghley, és isten az atyám, meg is tartom. Nagyban kell gondolkodni, Burghley, nagyban. Egyben kell látni a világot, ha uralni akarjuk, úgy kell tekinteni rá, mint egy nagy egészre. Nagyban látni és rendszerben gondolkodni. Egy új rendszerben. Mindent megváltozatatunk, mindent felforgatunk és míg a többiek zavartan pislognak tehetetlenségükben, kedvünkre teremtünk új világot. Anglia trónja önmagában lepkefing. A világ szemétdomb, Burghley, és Anglia lesz a kakas rajta. Én leszek a kakas, aki kedve szerint búbolja meg a világot.
Burghley: De Madame, bátorkodom megjegyezni, Ön nő.
Erzsébet: Leszarom, Burghley! Kíméljen meg a földhözragadt ostoba megjegyzéseitől.
Egy Erzsébet-kori vándortársulat hányattatásait követve a mai független színházak kilátástalanságára ismerhetünk. Eközben egy történelmi példázat is kibontakozik arról, hogy nem feltétlenül kell egymást felkoncolni, kiirtani, csatornába hányni, hanem lehetne használni is azt a rengeteg tudást, amelyet a sokféle szándékú, eltérő identitású emberek halmoznak fel egy társadalomban. Egy határozott koncepcióval dolgozó rendező és egy nagyszerű színészekből álló társulat kivételes összmunkája. (Sándor L. István)
fény: Varga László
hang: Molnár Péter
dalszövegek: Kovács András Ferenc
játékidő: 2 óra 5 perc (egy szünettel)
bemutató: 2013. november 27., Szkéné Színház
xxx: Huszár Zsolt
Fotó: Mészáros Csaba
