Életünk nagy részét tiszavirág életű, röpke pillanatok hatják át, pillanatok, melyekre nem is ügyelünk a megtörténések sorozatában, melyek a világ felszínét horzsolják csak, azonban bélyegüket örökké magunkon vagy magunkban viseljük. Az életet, az idő folytonosságát csupán a pillanat tudja széttördelni, megszakítani a maga konkrétságával, a maga realitásával. A pillanat az események sorában mindig egy, és csakis egy valós dolgot foglalhat magába, ami azt a pillanatot véglegesen meghatározza valaki számára. Ugyanannak a pillanatnak valaki más teljesen eltérő meghatározó jegyeit fedezheti fel. A pillanat átélése, interpretálása tehát teljesen szubjektív, amíg az idő objektív konkrétum. Tehát szubjektív pillanatokból nem építhetünk fel egy objektíven létező időt, a pillanat nem lehet az idő mértékegysége, azonban pillanatok sorával bemutathatjuk az időt.
Az előadásban a történet egy bensőséges meditáció, intim kirakós játék.
Benyomások, érzések, hömpölygő gondolatok önmagukról és másokról, látomások, melyek egyre mélyítik a képet a hullámzó világról.
A darab megjelenésben tükrözi Virginia Woolf világát, vagyis a frusztráció, az öröm, a gyengédség és a magány bonyolult keverékét.
A Hullámok különböző tudattartalomra komponált táncelőadás.
Előadók: Horváth Zita, Hoffmann Luca, Safranka-Peti Zsófia, Csizmadia Tamás, Frigy Ádám, Taba Benjamin
Zene: montázs
Világítás: Hepkó Miklós
Látvány, jelmez koncepció: Feledi János
Koreográfus-rendező: Feledi János
