Zenés színházi est, amely Horváth Florencia első, Hiátus című verseskötetén alapszik. A kézirat azt hivatott körüljárni, hogy az anyahiány kitölthető-e versírással, irodalommal. Olyan gyerekkori élményeket villant fel, amelyek minden ember számára meghatározóak lennének, az anya-gyerek viszony vizsgálatának tekintetében. Itt azonban még inkább nyomatékossá válnak, mivel rengeteg szálon kapcsolódnak a történetbe a versek, a kényszere annak, hogy az emlékeket írott formában rögzíteni kell. Innen indul ki a felnövéstörténet, az elidegenedés és az újbóli találkozás azokkal a módszerekkel, amelyek mindezt reprezentálhatóvá teszik.
Az elkészült kéziratból Karádi Gergő zenésített meg néhány szöveget, akit nemcsak a komplex anya-élmények ragadtak meg, de a művészeti világban való jelenlét fontos kérdéseit, a szféra tagjait foglalkoztató problémákat is felfedezte az anyagban.
Zene és vers kölcsönhatásba lépett egymással, az esten dalok és prózai formában előadott szövegek kerülnek fókuszba. De a fény- és hangtechnika is fontos szerepet kap, bejátszók hangzanak fel és két kisfilm is része a produkciónak. Bár az alkotók nem színészek, különböző performatív elemek, színházi jelenetek társulnak az olykor énekelt, máskor gitárral kísért, illetve szólóban vagy párbeszédben előadott szövegek mellé.
Az alkotók így nyilatkoznak az előadásról:
„Különböző területekről jövünk, de igyekszünk létrehozni egy közös történetet. Hiszen a zenében is kell lennie irodalomnak és az irodalomban is zenének. Valójában senki című estünkön nem titkolózunk, sőt megmutatjuk önmagunkat és azokat a dolgokat, amik meghatároznak minket. Művészeti ágak és élettörténetek találkozása ez. Egyszerre szólalunk meg múltban és jelenben, emléket felidézve és azokként, akik ezeknek hatására mára lettünk.”
