Haydn–Mozart sorozat II.
Ráunhat-e az ember Haydn és Mozart melegséget árasztó zenéjére, Takács-Nagy Gábor energikus vezénylésére vagy Ilja Gringolc Stradivarijának hangjára? Aki hallotta már a klasszikaspecialista karmestert dirigálni vagy akár csak beszélni a két bécsi mester zenéjéről, tudja, hogy a Fesztiválzenekarral közös sorozatát csak olyan szavakkal lehet leírni, mint frissesség, lendület, sziporkázás, meglepetés és kreativitás. Ezúttal egy igazán tüzes, illetve egy elhunyt barátnak emléket állító Haydn-szimfónia keretezi a hangversenyt. A kettő között a zeneirodalom egyik legnépszerűbb hegedűversenye, Mozart virtuóz darabja szólal meg a Gringolc-vonósnégyes elsőhegedűse, Itzhak Perlman egykori növendéke, a „Kiesewetter” nevű hangszeren játszó Ilja Gringolc szólójával.
Saját hagyományaival ellentétben 59. szimfóniájának első tételét Haydn lassú bevezetés helyett a rögtön belobbanó főrésszel indítja, s már ez elég lenne, hogy a mű kiérdemelje a „Tűz” becenevet. Az 1769-es darab azonban egy konkrét eseményről kapta a nevét, mégpedig jóval a keletkezése után, az 1770-es évek közepén. A kompozíciót Gustav Friedrich Grossman A tűzvész című színdarabjának szünetében adták elő az Esterházy-udvarban – ekkor ragadt rá a jelző. A Sturm und Drang irányzat jegyeit – vad futamok, meghökkentő dinamikai és hangszerelésbeli váltások, szokatlan hangnemi kirándulások – magán viselő színpadias szimfónia címe mindenesetre találó.
A hegedűkoncert terjedelmi és technikai határait fokozatosan felfedező és feszegető Mozart 5. hegedűversenyével, nem egészen húszévesen intett búcsút a műfajnak. Az apparátuson és a hangnemen kívül az operai jelleg is Haydn Tűz szimfóniájához köti a művet: itt a szólóhegedű viselkedik primadonnaként, amikor az első tételben nem csupán belesimul a zenekar által előkészített anyagba, hanem rögtön kihasít magának hat ütemnyi áriaszerű bemutatkozást. Szintén énekel Mozart egyik leggyönyörűbb dallama a lassú tételben, majd a „Török” melléknévvel is illetett darab fináléjában valóban törökös, vagy még inkább verbunkos és más magyaros motívumokat hallunk.
A szünet után timpanival és jelentős fúvósszekcióval bővül a BFZ, ez szükséges ugyanis Haydn 99. szimfóniájának megszólaltatásához. A szerző még klarinétot is előír, amitől az egész mű kap egy szokásosnál is lágyabb réteget. Az udvari magánkoncertekhez szokott komponistának óriási élmény volt az angol főváros és a nagyközönségnek adott fizetős hangversenyek; ezt a művet második nagy sikerű londoni turnéjára írta 1793-ban. A hangnemileg igen szövevényes nyitány után fájdalmas lassú tétel jön, amellyel barátjának, a nem sokkal korábban elhunyt Marianne von Genzingernek állít emléket, majd egy hagyományos menüett után lendületes rondó zárja a szimfóniát.
