Jegyvásárlás


Podujatie


Hamlet for You

Hamlet for You

Sebastian Seidel darabja parádés módon hozza közel Shakespeare drámáját a ma emberéhez, vagy akár mint kötelező olvasmányt a középiskolás közönséghez. A történet szerinti két fiatal, mozibüfésként dolgozó, állástalan színész úgy dönt, előadják a Hamletet.  Viac

Aktuálne podujatia





HAMLET FOR YOU

Shakespeare-komédia

Sebastian Seidel darabja parádés módon hozza közel Shakespeare drámáját a ma emberéhez, vagy akár mint kötelező olvasmányt a középiskolás közönséghez. A történet szerinti két fiatal, mozibüfésként dolgozó, állástalan színész úgy dönt, előadják a Hamletet. Úgy-ahogy eljátsszák a darabot, melyben természetesen minden félresikerül és új értelmezést nyer. Ha csak legalább azt eldöntötték volna időben, ki mely szerepeket játssza, könnyebb volna a helyzetük…

Nagy fantáziával és improvizációs tehetséggel sikerül létrehozniuk az előadást, melyben a komikum mellett Shakespeare-ről és a korabeli színházról is sok minden kiderül a közönség számára. A végén mindenesetre mindenki halott, akinek a Hamletben meg kell halnia, és egyik hősünk, Johannes még azt az áhított lehetőséget is megkapja, hogy énekesként debütáljon.

Az élet nagy kérdéseiről van szó tehát a műben: lenni vagy nem lenni, énekelni vagy nem énekelni, sírni vagy nevetni.

A többi néma csend.

Szereplők:

Friedrich: Tarlós Ferenc

Johannes: Oláh Béla

Alkotók:

Írta: Sebastian Seidel

Fordította: Behrmann Mariann

Zene: Sikó Alpár Levente, Huff B. Zalán

Díszlet: Sikó Koppány

Animáció: Kerekes Kisanna

Bábok: Jánosy Zsuzsanna

Rendező: Sikó Koppány

Az előadás a Drei Masken Verlag engedélyével kerül bemutatásra

Az előadás hossza: 70 perc, szünet nélkül

Tipy


A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A…

Wolfgang Amadeus Mozart IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA Opera seria három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Giuseppe Verdi DON CARLOS Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.