Hallgassunk Schubertet! 2. A-dúr zongoraötös/A-dúr rondó/VIII. szimfónia (Concerto Budapest)
15:00 Nagyterem
Műsor:
Schubert: A-dúr („Pisztráng”) zongoraötös, D. 667
szünet
Schubert: A-dúr rondó, D. 438
Schubert: VIII. (h -moll, „Befejezetlen”) szimfónia, D. 759
Közreműködik:
Concerto Budapest
Abouzahra Amira hegedű, Maxim Rysanov brácsa, Bánkövi Bence cselló,
Puporka Jenő nagybőgő, Ryan Martin Bradshaw zongora
Vezényel: Baráti Kristóf
Sylvester Paumgartner – így hívták azt a jómódú steyri zenebarátot és műkedvelő csellistát, aki rajongva A pisztráng című Schubert-dalért, 1819-ben felkérte az épp ott, Felső-Ausztriában járó komponistát, hogy e Lied dallamát dolgozza fel egy kamaraműben. Ha minden igaz, így született meg az A-dúr zongoraötös, negyedik tételében az oly jól ismert melódiával, s épp e többszörösen és szó szerint is nevezetes kompozíció előadásával indul majd a Concerto Budapest Schubert-napjának programja. A nyitókoncert a nagy ukrán brácsás, Maxim Rysanov részvételével ékes, és mellette a Virtuózok több felfedezettjét is pódiumra lépteti.
A szünetet követően az A-dúr rondóval folytatódik a műsor – ez a megjelölés elsőre alighanem a kései és oly szelíden pesszimista négykezes zongoradarabot juttathatja eszünkbe Schubert életművéből, ám ezúttal a tizenkét évvel korábban komponált, 1816-os A-dúr rondó szólal meg, mely koncertszám nem a zongorának, hanem a hegedűnek és az őt kísérő vonósoknak juttatja a főszerepet. A kéttételes, miniatűr hegedűversenynek is beillő kompozíció magánszólama felettébb igényes és éppily hálás feladatot kínál a szólista számára. E rondót csak bő nyolc évtizeddel a keletkezése után publikálták, s hasonlóképp csupán posztumusz vált ismertté – és rögvest kultikussá – az az 1822-es, befejezetlen h-moll szimfónia is, amely első ízben 1865-ben jutott a bécsi közönség elé, az előzetesen még fenntartásait hangoztató hajdani kritikuspápa, Hanslick szavai szerint: „új életet lehelve koncerttermeinkbe”. S valóban, ez a két tétel, amely Baráti Kristóf vezényletével szólal meg, rövid úton nemcsak a legnépszerűbb szimfonikus Schubert-művé lett, de a zeneszerző sorsának jelképévé magasztosult, a legkevésbé sem függetlenül a befejezetlenség tényétől.
