Miloš Formannak sem volt mindig szerencséje. 1989-es filmje, a Valmont rosszkor érkezett. A forgalmazók úgy vélték, hogy a már megjelent Veszedelmes viszonyok mellett nem tud megélni a piacon ugyanezen mű másik megfilmesítése. A Goya kísértetei is rosszkor érkezett. A világ 2006-ban túl jó állapotban volt ahhoz, hogy bárkire is a frászt hozza a totális diktatúra kísértete. Többnyire úgy értelmezték a filmet, hogy a klasszikussá nemesedett idős - hetvennégy éves -, mester felidézi az általa is megélt diktatúrát, és mellékesen elmélkedik egy kicsit a művész küldetéséről.
Ennél azért bonyolultabb ez a história, amely címével ellentétben nem is annyira a jeles festő, mint inkább a Javier Bardem által megjelenített Lorenzo atya tündökléseit és bukásait tárja elénk. Mert az ő története árulások, pálfordulások láncolata. Ha úgy tetszik, ő a dráma mozgatója. És bár úgy tűnhet, hogy a mérhetetlen testi és lelki áldozatokkal járó diktatúraváltások csupán háttérként szolgálnak, ennél sokkal pontosabban szerkesztett ez a film. A népség, katonaság sem biodíszlet. A besúgókra, feljelentőkre, félelemre épülő hatalmak ugyanis népünnepéllyé teszik a halált, csőcselékké változtatják az embereket. És ami a művészsorsot illeti, Forman itt sem magyarázkodik, nem keres (ön)igazolást. A művésztől műveket rendelnek. Olykor fizetnek is értük. És hogy mi is a művész: szajha, vátesz, a kor megörökítője, hatalomiparosok használta eszköz vagy felcser, aki kötést rögtönöz a világ ütötte sebekre? Ezt majd szíveskedjen végiggondolni a nagyra becsült néző.
házigazda: Réz András
