Jegyvásárlás


Program


Current events




Fitos Dezső Társulat: Taven baxtale! - Legyetek szerencsések!

“Két kezem formálja, a lábam járja, szívem muzsikája!“
Magyar cigány mesterségek, virtuóz táncok, életérzések...
 
Az előadás célkitűzése, hogy a lehető legkomplexebben mutassa be a cigány néphez kapcsolódó mesterségeket. Ahogy a mesterségek is igen változatosak, úgy az előadás is törekszik a formai és művészi sokszínűségre. Mindehhez a Kárpát-medence magyar nyelvterületének változatos cigány táncait zenei és énekes anyagát használja eszközéül, kitekintéssel a nyugat- és kelet-európai cigány kultúrára. Megjelenik a kovács-, és drótos mesterség, a teknős cigányok, a sár munkával foglalkozó cigányok, valamint a mutatványosok és a zenészek mindennapjai is. Az előadás dramaturgiai kötőanyaga a cigányok vándor természetének ábrázolása. Az etűdös szerkesztésmód arra is lehetőséget ad, hogy váltogassák egymást a hol balladisztikus és lírai, hol pedig épp az élénk, komikus jelenetek, miközben a cigány nép eredetéről és történetéről is képet kapunk.

Az előadásban közreműködik a Szentendre Táncegyüttes, a Baross Imre Artistaképző Intézet artista növendékei,
Pálházi Bence bandája, Canarro Zenekar, Lakatos Mónika és Lakatos Mihály Mazsi, Nyakó Júlia és Ferge Elizabeth, Kovács Ferenc

Díszlettervező: Gyenes Szilvia
Jelmeztervező: Kocsis Enikő
Dramaturg: Nagy Orsolya
Flamenco táncok: Inhof Katalin
Artista oktató: Kőműves Tibor
Korrepetítor: Lakatos Mónika, Rostás Mihály Mazsi, Balogh Melinda és Szakál Tamás
Ének: Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi, Kacsó Hanga Borbála, Németh Eszter
Zenei szerkesztő: ifj. Csoóri Sándor Sündi és Szakál Tamás
Szcenika és látványterv: Papp Kornél

Rendező-koreográfus: Kocsis Enikő és Fitos Dezső

Az előadás időtartama: kb. 70 perc
Az előadást a Csoóri Sándor Alap és a Fonó Budai Zeneház támogatta.

Suggestions


Argan a wealthy Parisian cares only about his imaginary diseases. This mania makes him selfish and tyrant. He believes only…

A Budapesti Operettszínház kiemelten fontosnak tartja, hogy támogassa autista embertársainkat a minél teljesebb élet megteremtésében és megélésében, ezért – ahogyan…

Lázár Ervin mesejátékát már számos változatban láthatták az író rajongó olvasói. Tévéjáték, könyv, vagy színházi formában, sőt egy generáció nevelkedett…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.