Jegyvásárlás


Program


Feicht Zoltán: Fordul

Feicht Zoltán: Fordul

A Fordul című darabot négy, egyénileg is kiemelkedő művész előadásában láthatják az érdeklődők, melyhez a nemzetközileg is elismert zeneszerző, Domonkos Csilla által megálmodott hangzásvilág társul.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. március 14. szerda, 19:00

A FORDUL című tánc előadás központi témája az igazság, valamint az ember hozzá fűződő viszonya; mivel mindannyian más más helyzetből figyeljük, alakítjuk az eseményeket, ezért rendszerint nem lehet teljes rálátásunk a valóság, vagy igazság teljes egészére. Ezt figyelmen kívül hagyva ugyanakkor rendszeresen levonjuk magunk számára a következtetéseket, melyeket nagy bizonyossággal igyekszünk fenntartani, terjeszteni és elhitetni másokkal, hogy az a végső konklúzió. Az előadás azon a finom határvonalon játszik, ahol a következtetésekben, és a valós helyzetekben különbségek mutatkoznak – feldolgozva ezt mind a néző, mind egy egy színpadi karakter szemszögéből.

„…Mint egy villámcsapás, úgy hasított bele a felismerés: amit eddig hitt vagy gondolt egy pillanat alatt értelmét vesztette. Már ő maga sem tudta pontosan meghatározni, hogy ami történt az valóban rossz volt-e, vagy inkább csak egy újabb állomás, mely közelebb vitte legbelsőbb vágyához: tisztán, szűretlenül szemlélni a tökéletes egyensúly alkotta valóságot…”

A valóságnak mindenki csak az egyik szeletét látja. A különböző perspektíva gyakran félreértésekhez vezet, és erősnek vélt igazságunk könnyen foszlik porrá egy aprócska tény tudomásának elkerülése okán…

Előadják: Jantner Emese, Vasas Erika, Szénási Gergely Zoltán (Sagrado), Feicht Zoltán

Zeneszerző: Domonkos Csilla
Fény: Fogarasi Zoltán
Koreográfus: Feicht Zoltán

Az előadás időtartama 50 perc

12 éven felüli nézőinknek ajánljuk

Az előadáókról: Jantner Emese a Frenák Pál Társulat oszlopos tagjaként vált ismertté a világ számos pontján. Karizmatikus egyénisége, szuggesztív jelenléte a tánc színpadán erős érzelmeket kelt. Vasas Erika jelenleg a Recirquel és a Frenák Pál Társulat művésze, akrobatikus képességekkel bíró tánctudása egyedülálló. Szénási Gergely Zoltán harcművészeti gyökerekből táplálkozik. Háromszoros karate világbajnokként érdeklődése a hip-hop és a break tánc felé fordult.
Jelen előadásban mindhárom tudásából merítve ismét megmutatkozik a kortárs táncművészet színpadán. A koreográfus, Feicht Zoltán, a Magyar Nemzeti Balett, a Frenák Pál Társulat, valamit a Cirque du Soleil volt táncművészeként mint alkotó és mint előadó is részt vesz az előadásban.

Ajánlatunk


3+ 90 perc, 1 szünettel Bábtechnika: kesztyűsbáb, pálcás báb

Van a Bajza utca sarkán egy kis palota. A józsefvárosi Nagytemplom utcai bérházban pedig izgatott a készülődés. Pünkösdi Kató színinövendék a Csókos asszony címszerepét játssza. Ünneplik őt meg eljegyzését Dorozsmay Pista zeneszerzővel. A vőlegény azonban átmulatja az éjszakát, zálogba csapja a jegygyűrűket, és megszökik Rica Macával. A botrányos megcsalatás után érkezik Tarpataky báró, a híres mecénás. Katónak pedig dönteni kell: palota és gazdagság, csillogással kecsegtető siker vagy a szegényes bérházban eltöltött élet boldogságra vágyakozva. Zerkovitz Béla egyik legnépszerűbb, örökzöld, operettje csupa humor, szenvedély, szerelem, színház a békebeli Pestről, amikor olyan slágerek csendülnek fel többek között, mint az Asszonykám, adj egy kis kimenőt, az Éjjel az omnibusz tetején, a Gyere, te nímand, a Mi, muzsikus lelkek, valamint a műfaj és a darab emblematikus dala, a Van a Bajza utca sarkán... kezdetű sláger.

Ajánló


Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden…

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!