Éva és Ádám naplója - Zentai Magyar Kamaraszínház - Vendégváró Fesztivál
8. Vendégváró Fesztivál
8. Vendégváró Fesztivál
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Friday, January 24 2020 7:00PM
„Az emberiség hímnemű része, a történet legelején még csak egy férfiből állt, de már ez az egy is udvarias volt. Így történhetett, hogy ezen előadás címe: Éva és Ádám.
Furcsa, de mindketten naplót vezettek. Azért rendhagyó dolog ez, mert elejében még csak emlékeik sem igen lehettek. Később, ahogy az elmúlt napok száma szaporodott, a naplók is fokozatosan teltek meg mindenféle személyes észrevétellel, titokfejtéssel, kísérlet-leírásokkal, és nem utolsó sorban, a Másik megfigyelésével.
Az ősszülők világának meseszerű felfedezése, Mark Twain számára olyan lehetett, mint Ádám és Éva világra való rácsodálkozása. Ebben az előadás-kísérletben a két napló, Éva és Ádám vallomásszerű monológja fésülődik egybe, a közönségnek, mint a jövő emberiségének mutatkozva be, ugyanakkor egymással is kokettálva, perlekedve, eljutva addig, amit ma úgy hívunk: szerelem.” (Verebes Ernő)
Thaly Tibor fordítását felhasználva színpadra írta: Verebes Ernő
Szereplők: Verebes Judit és Szilágyi Áron
Az előadás hossza 50 perc.
14 éven felülieknek ajánlott.
VIII. Vendégváró Fesztivál
2020. január 22-23-24.
Határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató sorozat
Vendég: Zenta
A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg a Vendégváró Fesztivált. A háromnapos rendezvény vendége ez alkalommal a Zentai Magyar Kamaraszínház.
A 60-minute tour starts every day at 13:30, 15:00 and 16:30 in English. To request a tour in other languages (Italian, Spanish, German, French and Hungarian), please get in touch with the OperaTour team. Please note that the auditorium is closed for visits during rehearsals. Guided tours are not available during performances.
A darab egy különleges és Magyarországon egyedülálló feldolgozásban viszi színpadra Petőfi Sándor életének egy meghatározó időszakát.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.