Jegyvásárlás


Program


Aktuális előadások



Mark Oliver Everett és 1991-ben alapított együttese, az EELS legutóbbi stúdióalbumát (Earth To Dora) egy közel negyven állomásból álló világturnén mutatja be. A kritika által igen lelkesen fogadott lemez anyaga a világjárvány miatt koncerten nem szólalhatott még meg, ám a kényszerű várakozás után most örvénylő hurrikánként szabadul fel. Az EELS frontembere megjegyezte, hogy a „rengeteg felgyülemlett és kitörni kész energia miatt őrületes koncertekre lehet számítani. A koncertnézőknek érdemes lesz bekapcsolva hagyni a kameráikat, mert megtörténhet, hogy felrobbanunk a színpadon.”

Az Earth To Dora egyik dalához (Are We Alright Again) szellemes klip is készült, melynek főszerepére a népszerű amerikai sorozatszínészt és EELS-rajongót, Jon Hammet kérték fel. Everett a dalt a „legpocsékabb év szívderítő slágerének” szánta.

A koncert a Bartók Tavasz keretében az Akvárium Klubbal közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

Ajánló


Nem mindennapi, kétfelvonásos színházi élménnyel kecsegtető koncerttel érkezik a Müpa színpadára a Magidom.

Halász Judit új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs…

Sok éve már, visszatérőn január 22-én a Magyar Kultúra napján ünnepeljük Cseh Tamás születésnapját a Kolibri Színházban.