Jegyvásárlás


Program


Aktuális előadások



A vetítés után közönségtalálkozó!

A vajdasági Tanyaszínház létrejöttének 45. évfordulóján újra összeállt a  két legendás társulatalapító: Hernyák György rendező és Kovács Frigyes  színművész. Egyedülálló alkalom volt, amikor a két vajdasági mester újra  a szabad ég alatt alkotott. A dokumentumfilm e próbafolyamaton  keresztül  rajzol életteli portrét a Tanyaszínház múltjáról és  jelenéről, a közösségről, amely köré épült, és arról a különleges  energiáról, amely a vajdasági magyar identitást és a társulat történetét  összeköti. A film nemcsak visszatekint, hanem megmutatja azt is, milyen  felszabadító és életigenlő a színházcsinálás, és mennyire  nélkülözhetetlen ma is a szabad alkotás öröme.

A vetítés után Kovács Ákos rendezővel, a két főszereplővel és Oláh Tamás  dramaturggal, a film szerkesztőjével beszélget Artner Szilvia  E10-mozigazda, újságíró.

Ajánló


Havi 1 alkalommal jelentkezünk filmvetítéssel, meghívott vendéggel, akivel Petró Karesz körüljárja az aktuális film témáját, érdekességeit, amelynek folyamában a közönség…

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. magyar zenés portréfilm, 108 perc, 2025 magyar nyelven

La mort n'existe pas kanadai animációs film, 75 perc, 2025 francia nyelven, magyar és angol felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!