Jegyvásárlás


Program


Budai Pop – lemezbemutató koncert - Ivan and the Parazol
2

Budai Pop – lemezbemutató koncert - Ivan and the Parazol

2021. július 15-én az Ivan and the Parazol zenekar a Várkert Bazárban mutatja be új, magyar nyelvű lemezét a Budai Popot.  több

2010-ben pár fiatal zenekart alapít Budapesten. Az első kitűzött cél, egy koncertanyag összehozása, amivel színpadra lehet állni. Amint ez megvan, előkerül a többi is: kellene egy név, egy második koncert és aztán még egy (majd kicsit sietnek, hogy odaérjenek az érettségiről), egy klip, aztán hogy azt játssza az MTV, egy MySpace profil, egy csőnadrág a női részlegről, ha pedig már bejutottak a rádióba egy interjúra, akkor az is, hogy megmutathassák a legújabb daluk.

A bentieknek tetszik, ők ennek örülnek, azt pedig el sem hiszik, hogy ennyiszer lemegy, hogy vannak a bulijaikon, hogy tudják a szövegeket... de a célok!

Kimaradtak a legfontosabbak, amit eközben megfogalmaztak magukban: Létrehozni egy produkciót, ami nem ismer országhatárokat, ahol kompromisszumokról csak egymást közt lehet szó, ami megmutatja, hogy hogyan játsszák most a rock’n’rollt, amivel kreálhatnak egy saját, folyamatosan táguló zenei játszóteret. Ezen a helyen lelnek rá a szabadságra, amihez egységként és egyénenként is mindenáron ragaszkodnak, amiért (a dalaikon túl) az emberek kapcsolódni tudnak és akarnak hozzájuk, ami a koncertjeiken kimondatlanul is ott lebeg köztük és a közönségük között.

Ez a szellemiség csúcsosodik ki újra Budai Pop című legfrissebb albumukon, egy őrült, évtizedes utazás után.

A csapat előzenekara pedig ezen az estén az Aurevoir., a zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar lesz. A kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy magukat, illetve zenéjüket ne szorítsák szigorúan meghatározott műfaji keretek közé; az ethno-beat mint műfaj megnevezés pedig arra utal, hogy leginkább a Kárpát- medence népzenéje és az angolszász beat-folk hatásai köszönnek vissza dalaikban, e műfajok hatottak leginkább alkotó tevékenységükre. Legfőbb példaképeik a táncházmozgalom és a beatmozgalom jeles képviselői. Zenéjükben koncepciózusan jelen van a sokszínűség; ahogyan a magyar, cigány, ír és délszláv népzene motívumai és az 1960-as évek beatzenéje, úgy a francia kávéházi sanzonok világa és a régi reneszánsz, barokk zene egyaránt alapul szolgál dalaikhoz.

Az Ivan and the Parazol zenekar:

Balla Máté - gitár, Simon Bálint - dob, Springer Márton - basszus, Vitáris Iván – ének

 

Aurevoir.:  Agócs Márton, Szűcs Viktor, Újházi Ádám, Fejér Mihály Márk, Fejér Ágoston, Gelencsér Gábor, Orosz Kristóf

Esőnap: 2021.07.16.

Rossz idő esetén az előadás elmaradásáról a Várkert Bazár legkésőbb 3 órával az előadás előtt honlapján, illetve Facebook oldalán közleményt ad ki. Amennyiben közlemény kiadására nem kerül sor, úgy a Várkert Bazár az előadás megtartására készül. Szükség esetén az előadás megkezdésével vár.

A Várkert Bazár fenntartja a jogot, hogy az időjárás függvényében az előadást a helyszínen is lemondhatja, illetve a már megkezdett előadást megszakíthatja és később – az esőt követően – folytathatja.

Az előadás elmaradása esetén a jegyek a kijelölt esőnapra érvényesek, amelynek időpontja az adott esemény leírásában található. Amennyiben az előadásnak kijelölt esőnapja is van, a megvásárolt jegyek visszaváltására nincs lehetőség.

Amennyiben rossz idő miatt az előadás legalább 35 perc után szakad félbe, az előadás megtartottnak tekintendő.

Amennyiben az elmaradt előadás rossz idő miatt az esőnapon is lemondásra kerül, az elmaradt előadás napján a jegyek visszaváltására nincs lehetőség. Az elmaradt előadásra szóló jegyek visszaváltásának módjáról és határidejéről Várkert Bazár közleményt ad ki.

 

Ajánló


Ebben a történetben szinte minden szereplő egy elnyomott vagy tiltott vággyal, érzéssel lép…

Az Apáca show musicalt 2018-ban rajongásig megszerette a közönség, amikor Magyarországon először színre…

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt,…