Különleges vonzódása az osztrák szerző zenéjéhez világszerte ismert és elismert - ezt lemezfelvételeinek számos díja is tanúsítja. Mahler IX. szimfóniája szinte mágnesként vonzza, állandóan foglalkoztatja a dirigenst. Beethovenhez hasonlóan az idős Mahler is úgy érezte, hogy utolsó üzenetként testamentumot kell hátrahagynia egy végső, nagyszabású zenemű formájában. Az elmúlás árnyékában a végítélet eljöveteléről elmélkedik, életről és halálról, a küzdés értelmének megkérdőjelezhetőségéről, a kínzó halálfélelemről és arról a megbékélésről, amelyben az elmúlás nem csupán földi pályafutásunk végét jelenti, hanem az öröklét végtelen dimenziójába való átlépést is.
Zander számára e szimfónia dirigálása mindig felkavaró, ugyanakkor megnyugvást hozó érzés is, olyan, mint egy hazatérés. Az általa vezetett Bostoni Ifjúsági Filharmonikus Zenekarral ezúttal Hadész sötét világába hívnak minket, amelynek reménytelen, sivár szomorúságába fiatalos lendülettel csak azért is beleszövik az elmúlás kérlelhetetlen ténye és az öröklét bizonytalan ígérete közötti szivárványhidat - mindannyiunk örömére és megnyugvására.
