Jegyvásárlás


Program


Bereczki Zoltán akusztikus koncert

Bereczki Zoltán akusztikus koncert

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2020. augusztus 14. péntek, 20:00

Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága teszi igazán különlegessé! EMeRTon-díjas színész, arany- és platinalemezes, valamint Fonogram díjas énekes, s mindezek mellett zenei producerként is ismerheti a közönség. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja.

 

A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát, ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió ,,Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát megnyerte, részt vett a TV2 ,,A nagy duett” című show-ban és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is.

 

2014-ben indult útjának Álomkép, Illuzió, Szenvedély, majd Csillagkép és Közelebb néven futó turnéja, ahol óriási tömegeket mozgat meg minden alkalommal.

 

2016-ban a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorban követhettük szereplését Berki Artúrral az oldalán. A 2018-ban megjelent Choices című szerzeményének egy része lett az egyik legnépszerűbb chipsmárka reklámzenéje Európa-szerte. 2019-ben visszatért a televízió képernyőjére is a Sztárban sztár leszek zsűrijeként.

 

A színházi életben is folyamatosan jelen van, a mai napig láthatjuk őt a nagy sikerű Lepkegyűjtő, Nemek és igenek, vagy a Pillanatfelvétel című darabokban, február 22-én pedig vele debütál a Dolgok, amikért érdemes élni.

 

Az akusztikus műsor művészei:

Bereczki Zoltán

Bubenyák Zoltán

Balog László

 

 

*Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!

Ajánlatunk


bohózat két felvonásban

A filmek és játékok zenéin alapuló koncertek Európa-szerte ismert specialistája, a francia Overlook Events a tavaly decemberi teltházas A Gyűrűk Ura legszebb dalai koncert után most a Harry Potter-filmek legemlékezetesebb zenéit bemutató műsorral tér vissza.

Ajánló


„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad –…

3+ 90 perc, 1 szünettel Bábtechnika: bunraku

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!