Műsor:
Telemann: Vízizene („Hamburgi apály és dagály”), TWV 55:C3
Bach: d-moll zongoraverseny, BWV 1052
Vivaldi: „Dorilla in tempe” sinfonia, RV 709
Vivaldi: „A négy évszak" – E-dúr hegedűverseny („A tavasz") RV 269
Vivaldi: g-moll concerto, RV 156
Vivaldi: d-moll concerto, RV 127
Közreműködik: Alexáné Kardos Ildikó – hegedű / Kodály Filharmonikusok
Zongorán és csembalón közreműködik: Somogyi-Tóth Dániel
Vezényel: Bényi Tibor
A német barokk zene említésekor szinte mindenkinek Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel művészete jut elsőként eszébe, noha akkoriban Georg Philipp Telemann (1681–1767) volt a legnépszerűbb komponista. A Bach családdal közeli kapcsolatban álló sokoldalú mester életének nyolcvanhat éve alatt több művet komponált, mint a két zseniális kortársa együttvéve. Telemann zenekari szvitjeit - melyekből több, mint százat komponált - joggal tekinthetjük a programzene műfaj korai példáinak. Telemann Vízizene (Hamburgi apály és dagály) című művét a hamburgi Admiralitás-Kollégium alapításának századik évfordulója alkalmából 1723 tavaszán rendezett ünnepségekre komponálta. Tíz változatos tételében az antik mitológia világából idézett figurák segítségével ábrázolja a tenger különböző hangulatait. Pompás, francia stílusú nyitánya után az alvó, majd ébredő Thetis, a tenger istennője jelenik meg egy Sarabande és egy Bourrée tételben. Neptunusznak, a tengerek és óceánok urának szerelmes hangulatát egy szelíd Loure idézi. A vízi nimfák, azaz najádok egy könnyed Gavotte-ban jelennek meg, Triton – Neptun fia – egy vidám Harlequinade-ban lép elénk. A szelek urával, Aeolusszal ábrázolja Telemann a viharos óceánt, melyet a nyugati szél istene, Zephir csendesít le. Az utolsó két tétel visszavisz Hamburgba, Gigue-gel ábrázolva az apály és dagály váltakozását, majd az utolsóként a rakparti kocsmában mulatozó tengerészek tánca, a Canarie szólal meg.
Bach billentyűs szóló versenyműveiből hetet tartunk számon, ezek közül néhánynak a eredetisége nem egyértelmű. Közéjük tartozik a népszerű d-moll concerto is, melyről elterjedt az vélekedés, hogy egy elveszett, hegedűre írt versenymű átirata. A legfrissebb kutatások viszont arra a következtetésre jutottak, hogy a darab eredeti formája egy orgonaverseny, amelyet Bach lipcsei tartózkodásának első éveiben komponált. Érdekesség az is, hogy a darab hasonlóságot mutat Vivaldi Grosso Mogul concertójával (RV 208), amit meg sokáig Bach művének tartottak. Ezektől a körülményektől függetlenül a versenymű tömör szerkesztésével, melodikus gazdagságával és a szólóhangszer számára kínált lehetőségeivel a barokk irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása. Szerkezete Allegro-Adagio-Allegro, a kísértetet vonószenekar és continuo látja el.
A Dorilla in Tempe című Vivaldi pasticcio-opera nyitánya (korabeli szóhasználattal sinfonia) tulajdonképpen a műsorban utána következő népszerű Tavasz-concerto felvezetését szolgálja. Az 1726 őszén Velencében színre vitt háromfelvonásos darab gyors-lassú-gyors szerkezetű bevezetésének utolsó tagja ugyanis hangról hangra megegyezik a hegedűverseny első tételének főtémájával. (Hangneme viszont C-dúr helyett E-dúr.) A Tavasz melléknevet viselő hegedűverseny a Négy évszak című ciklus nyitódarabja. A sorozat valamennyi évszakához szonettek tartoznak, melyeket Vivaldi illesztett eléjük. Az első tétel a tavasz ébredését festi, madárhangokkal és a távoli mennydörgés érzékeltetésével. A középső tétel a susogó lombok alatt pihenő pásztor békés álmát festi, miközben őt hűséges kutyája őrzi. A zárótétel siciliano ritmusú pásztortáncának zenére még a nimfák is táncot lejtenek. A műsort befejező két concerto, - a g-moll (RV 156) és a d-moll (RV 127) - az ún. ripieno concertók körébe tartoznak. Ez a kifejezés arra utal, hogy partitúrájuk szólóhangszert nem tartalmaz. Talán épp azáltal válnak érdekessé, hogy nincs bennük rendkívüli elem, a tipikus háromtételes Vivaldi zenekari concertók iskolapéldái. A nagy velencei mester sokszínű műveit hallgatva, bátran megkérdőjelezhetjük Stravinsky szavait, aki szerint “Vivaldi négyszázszor írta meg ugyanazt a versenyművet.
– baljos –
