Barokk koncert: Vivaldi, Scarlatti, Händel
Program:
Antonio Vivaldi: C-dúr fagottverseny, RV 473
Alessandro Scarlatti: Piango, sospiro e peno – kantáta
Antonio Vivaldi: a-moll versenymű két hegedűre, Op. 3, No. 8, RV 522
Salve Regina, RV 618
Georg Friedrich Händel: Admétosz, Thesszália királya, HWV 22 – „Orride larve… Chiudetevi, miei lumi”
Julius Caesar Egyiptomban, HWV 17 – „Se in fiorito ameno prato”
Antonio Vivaldi: a-moll versenymű két oboára, RV 536
Georg Friedrich Händel: Agrippina, HWV 6 – „Tacerò, purchè fedele”
Rodelinda, a longobárdok királynője, HWV 19 – „Vivi, tiranno!”
Az autentikus megjelenést és mozgást ezúttal a francia kontratenor, Christophe Dumaux mutatja be, akinek a hangja a New York Times kritikusa szerint „fényes, tiszta és erős”, mindemellé ő maga „magas, elegáns és sportos: természetes színpadi jelenség”. Händel operaszerepeit a világ legnagyobb színpadain énekelte már a bécsi Staatsopertől a milánói Scalán át a New York-i Metropolitanig. Az operaáriák – valamint egy szépséges kantáta és egy megható Mária-himnusz – mellett Vivaldi versenyművei is megszólalnak a barokk zene brit szakértője, a Fesztiválzenekar visszatérő karmestere, Jonathan Cohen vezényletével.
Bár nem Vivaldi találta fel a szólóversenymű műfaját és a refrénhez hasonlítható ritornell formát, több száz concertójával ő tette világhírűvé mindkettőt. Háromtételes fagottversenyét kontrasztok és dinamikus párbeszédek jellemzik.
Alessandro Scarlatti inkább a vokális műfajokban alkotott maradandót. Közel hétszáz kantátájának többsége a szerelemről szól. A műsorra tűzött műben expresszív arioso és rövid, töredezett frázisok mutatják be a szenvedélyt és a kétségbeesést.
Vivaldi Op. 3-as versenyműsorozata, a L’Estro Armonico (Harmóniai inspiráció) a 18. század egyik legnagyobb hatású műve, még Bachot is foglalkoztatta. A szerző kései kísérletezéseivel szemben itt hagyományosabb zenét kapunk.
„Üdvöz légy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!” – szól a Salve Regina kezdő sora. A hat verset hat tételben feldolgozó mű zenei sóhajoktól indul, majd Jézus altatóján keresztül szeretetteljes, meleg frázisokkal zárul.
Olasz tartózkodása után Händel Londonban telepedett le, ahol 1719-től a Royal Academy of Music zeneigazgatójaként olasz operák bemutatásáért felelt. Az ő feladata volt a neves énekesek, így a kor legnagyobb sztárjai, a kasztrált művészek szerződtetése is. A különleges hangfajt – amelyre a szerzők előszeretettel komponáltak, és amelyen az Admétosz álmoktól gyötört, haldokló címszereplője és az álruhás Kleopátra hatása alá kerülő Caesar is megszólal – ma kontratenor helyettesíti.
A két Händel-blokk között egy még Vivaldi életművében is ritka hangszer-összeállítású versenymű szólal meg. A vonóskarral szemben álló két oboa hangszíne és egymásra tercelő dallamai különleges atmoszférát teremtenek.
A koncertet Händel két áriája zárja. A da capo, vagyis visszatéréses forma lehetőséget nyújt az énekesnek, hogy díszítésein keresztül a megismételt szakaszban megmutassa virtuozitását, kreativitását, és hatásos finálévá emelje bármelyik áriát. Elsőként a Poppaea-történetből jól ismert Otho szerelmes éneke szólal meg a Velencében bemutatott Agrippinából, majd újra londoni opera, a Rodelinda drámaibb hangvételű áriája zárja az estet.
