Francis Ford Coppola állítólag egyszer azt mondta róla, hogy ő az, aki ha fehér öltönyben egy tócsába zuhanna, akkor sem lenne sáros. De elsősorban nem eleganciájáért szeretjük. Vittorio Storaro a világ egyik legjobb operatőre. És nem mellékesen egyfajta fényfilozófus, aki szavakba is önti, kötetekké formálja mindazt, amit a fényről, a színekről, a kép harmóniájáról tud. Van egy különleges kiállítása, amely 2017-ben Budapestre, a Capa Központba is eljutott. Szokatlan kiállítás, ugyanis nem egyszerűen Storaro operatőri, fotográfusi művészetének a bemutatása, hanem inspirációinak, szellemi-lelki kötődéseinek feltárása, egy szemléleti modell megosztása a látogatókkal.
Tizenegy éves volt, amikor fotográfiát kezdett tanulni. 1962-ben indult el az operatőri pályán. Bernardo Bertoluccival először a rendező két 1970-es filmjében dolgozott együtt (Pókstratégia, A megalkuvó). A barátság hosszúra nyúlt. Már egy tucat olasz filmet fotografált, mire Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban című filmjével szélesebb nyilvánosságot kapott. És ez nem pusztán a film viharos és ellentmondásos fogadtatásának köszönhető. A botrány azonban - Spanyolországban nem engedték bemutatni a filmet, Olaszországban pornográfia vádjával betiltották - arra jó volt, hogy az alkotókra irányítsa a figyelmet. A film még ma is képes indulatokat kavarni. Pedig hát… Szóval ideje, hogy egy jót beszélgessünk arról, mi mindenről szólhat.
