A tánc, az akrobatika, a cirkusz és a színház kombinálásával Alexander Vantournhout olyan univerzumot hoz létre, ahol a csoda és a humor soha nem jár kockáztat nélkül.
A Vörösek című elődás alkotásához Alexander Vantournhout az orosz író, Danyiil Harmsz (1905-1942) munkáiból merített. Harmsz rövid elbeszélései, amelyek a sztálini tisztogatások idején születtek, jellemzően nyugtalanító hangulatú, különös szövegek, abszurd humorral . Az előadásban is használt eszközök, mint a kényelmetlen fizikalitás, a nonszensz és a nyelv hangsúlyossága szintén mind tipikus harmszi jellegzetességek. Vantournhout és három másik előadója együtt „fordítja” ezeket színpadra: a koreográfia cirkuszi attrakciókkal és mágiával is kiegészül. A testvéries kvartett éppen úgy játszik vizuális percepciónkkal, ahogy Harmsz játszott a szavakkal.
A szövegek jól illeszkednek abba populáris(abb) világba mint amilyen a cirkusz is: rövidek, sűrűek, virtuózok és csattanóval végződnek (már irodalmi értelemben), de ezek többnyire elkedvetlenítő vagy letaglózó csattanók ám minden esetben telítve vannak fekete humorral. Olyan előadás született, amely kikerüli a koncepcióból adódó epizodikus jelleget, és olyan hatást kelt nézőiben, mintha mi is a szövegek és a fizikalitás határán egyensúlyoznánk az alkotókkal együtt. Egy koherens összművészeti univerzum kerül itt megalkotásra, egy meglepő világegyetemé, melyet a néző kedvére lakhat be.
Volt egy vörös hajú ember, akinek nem volt se szeme, se füle. Nem volt neki haja sem, úgyhogy vörös hajúnak is csak feltételesen nevezték.
Beszélni nem tudott, mivel nem volt szája. Orra sem volt.
Még keze se, lába se volt neki. Hasa sem volt, háta sem volt, gerince sem volt, és semmilyen belső szerve sem volt. Semmije sem volt! Úgyhogy nem is érthető, kiről is van szó.
Jobb, ha nem is beszélünk róla többet.
Danyiil Harmsz (Hetényi Zsuzsa fordítása)
