A volt náci tiszt és a nő, egy koncentrációs tábor egykori foglya 13 évvel a háború után Bécsben véletlenül újra találkozik. Viszonyuk a lágerben nemi erőszakkal kezdődött.
Max és Hanna, az előadás két főszereplője saját sötét sorsának és a történelemnek a foglya. Nem tudnak, vagy talán nem akarnak egyetlen lépést sem tenni e börtön falain kívül. Szükségük van arra, hogy a múltat újra és újra jelenvalóvá tegyék, azért, hogy megtisztítsák, megértsék és megbüntessék a másikat – és önmagukat. Miközben belemennek abba, hogy a másik szemével szemléljék a világot, egy dinamikus viszony alakul ki köztük: hol áldozatként, hol elnyomóként játsszanak mindketten fáradhatatlan és állandóan felcserélhető szerepet.
Úgy vélem, az elnyomó és az áldozat közötti viszony kérdése ma is rendkívül időszerű: ugyanúgy megnyilvánulhat a családon belül, mint a tágabb értelemben vett társadalomban. Ma is ugyanúgy felelősek vagyunk azért, ahogyan tudomásul vesszük ezeket a visszaéléseket, és ahogyan gyakran hozzájárulunk a fenntartásukhoz.
Szereposztás:
Hanna: Györgyjakab Enikő
Max: Viola Gábor
Férj: Bogdán Zsolt
Hangok (Kurt, Klaus, Bert): Szűcs Ervin, Váta Loránd, Marosán Csaba
SS tisztek (videoprojekció): Orbán Attila, Bogdán Zsolt, Bodolai Balázs, Váta Loránd, Marosán Csaba, Györffy Zsolt
Johann feje (videoprojekció): Orbán Attila
díszlettervező: Nona Ciobanu, Peter Košir
jelmez, zene, fények: Nona Ciobanu
fényképek, videofelvételek: Matjaž Wenzel
videóprojekció: Peter Košir
a díszlettervező asszisztense: Tenkei Tibor
ügyelő: Györffy Zsolt
