Jegyvásárlás


Program


Aktuális előadások




BERTOLT BRECHT: A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Példázat
Bemutató: 2021 november 26.

A mese epikai műfaj, melynek eredete a mítoszokon, mondákon és legendákon keresztül az írásbeliség előtti időkre nyúlik vissza. A régi mesék még nem gyermekek számára szóltak, hanem inkább felnőtteknek.

A példázat vagy példabeszéd, vagy tágabb értelemben parabola (görög szó, pontos jelentése „hasonlítás, hasonlat”) irodalmi műfaj, amely egy történeten keresztül valamely erkölcsi igazságra kíván rávilágítani.

A világirodalom máig leghíresebb és legismertebb, műfajteremtő példabeszédei Jézus nevéhez kapcsolódnak. Jézus szinte csak példabeszédekben beszélt, és szinte soha nem magyarázta meg őket.

Brecht nagy hatású munkásságának középpontjában az epikus színház eszménye áll. Törekvése, hogy a néző érzelmi bevonódásának helyébe a racionális önvizsgálatot állítsa.

A szecsuáni jólélek (1940) hősnője, a segítőkész utcalány, Sen Te vagyonhoz jut, kapitalista lesz, és rá kell jönnie, hogy ha jót akar cselekedni, akkor ahhoz kíméletlennek is kell lennie.

(Szemelvények a Wikipédiából)

Nemes Nagy Ágnes, Térey János és Kovács Krisztina fordításainak felhasználásával
Szövegkönyv: Ari-Nagy Barbara, Mácsai Pál
Zenéjét szerezte: Paul Dessau
Dalszövegek: Eörsi István

Szereposztás
VANG, VÍZÁRUS: Znamenák István
ISTENEK: Csuja Imre, Ficza István, Gálffi László, Józsa Bettina, Pogány Judit
SEN TE/SUI TA: Tenki Réka
JANG SZUN, ÁLLÁSTALAN REPÜLŐ: Dóra Béla
JANG ASSZONY, AZ ÉDESANYJA: Csákányi Eszter
SU FU, BORBÉLY: Borsi-Balogh Máté
MI CSÜ, HÁZTULAJDONOSNŐ: Bíró Kriszta
SIN, ÖZVEGYASSZONY: Takács Nóra Diána
A NYOLCTAGÚ CSALÁD, MUNKANÉLKÜLI, MUNKAFELÜGYELŐ, DOHÁNYGYÁRIAK, SECURITYSEK: Bajomi Nagy György, Dávid Áron, Fedor Bálint, Felhőfi-Kiss László m.v., Jéger Zsombor, Kókai Tünde,  Kovács Ildikó, Olesiák László, Szakács Eszter, Tragor Péter, Tukora Tamás
NAGYPAPA: Csuja Imre
LIN TO, ASZTALOS: Máthé Zsolt
A SZŐNYEGKERESKEDŐ ÉS FELESÉGE: Gálffi László, Pogány Judit
RENDŐR: Novkov Máté
KÉT BONC: Józsa Bettina, Ficza István
GYEREK: Csuja Imre

ZENEI KÖZREMŰKÖDŐ: Horváth Ákos m.v.,  Kákonyi Árpád

Alkotók
RENDEZŐ: Mácsai Pál
DRAMATURG: Ari-Nagy Barbara
DÍSZLET: Izsák Lili
DÍSZLET-ASSZISZTENS: Radványi Fruzsina
JELMEZ: Benedek Mari
JELMEZ-ASSZISZTENS: Szabó Dorka
VILÁGÍTÁS: Baumgartner Sándor
ZENEI VEZETŐ: Kákonyi Árpád
SÚGÓ: Kanizsay Zita
ÜGYELŐ: Mózer Zsolt
RENDEZŐASSZISZTENS-GYAKORNOK: Birkenstock Rebeka
A RENDEZŐ MUNKATÁRSA: Érdi Ariadne

Az előadás a Suhrkamp Verlag AG engedélyével, a Hofra Kft. közvetítésével jön létre.

Ajánló


Ifj. Johann Strauss negyvenkét nap leforgása alatt komponálta meg élete fő művét, A denevért. Az összekuszált személyazonosságok, a báltermi flörtök,…

Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt, és most magyarul is látható ez a végtelenül szórakoztató,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!