Valahol Budapesten ég és föld között áll egy padlás, ami valamitől más, mint a többi. Hogy mitől más? Választ ad a darab négy főhőse, akik mesékből kimaradt, e világban kísértő szeretnivaló szellemek. A padláson megtalálják az összekötte-tést a valóság és örökkévalóság között, míg végül a Révész segítségével mind eljutnak oda, ahová vágynak.
Ez az a világ, amitől jelenlegi Világunk a legmesszebb áll…
Aki a darabot nem látta, az legalább a zenéjét ismerte, hiszen mondjuk ki, ez az a darab, amire igazán büszkék lehetünk, hiszen eredeti ’made in Hungary’. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szerző trió ötletét esetünkben Pintér Tibor rendezte színpadra.
A Padlás bebizonyította, hogy nem kell ahhoz száz kilométereket utaznunk, hogy profi színházi előadást lássunk. A technikai felszereltség, a színészek játéka, komédiázása és a csodálatos zenék mind-mind közrejátszottak abban, hogy a Vígszínház forgó-liftező-repülő-bukfencező színpadán látható előadást bőven megközelítse, sőt talán többet is nyújtson.
Érdekes látni ezeket a színészeket és színésznőket, amikor a hónapok elteltével más és más szerepekben tűnnek fel. Pintér Tibor (mint általában) most is főszerepet játszott, amit egyértelműen meg is érdemelt. A mosolyra fakasztó szerepek mellett a hangos nevetést a csetlő-botló kung-fu (vagy más meghatározhatatlan küzdősport) mester megjelenése garantálta, akit a Detektív szerepében Csizmadia Ákos testesített meg. Az egyik legérdekesebb szerep mégis csak a melegszívű hóhér szelleme volt, aki az egész darab alatt némaságba burkolózott, játéka mégis a „beszélő” színészeket megszégyenítő volt. Ezzel bizonyított, hogy a jó színésznek még mikrofon sem kell… Ámbár a mindig morcos Lámpásnak (Mező Zoltán) még így is sikerül beléfojtani a szót. Gondolom őrá senki nem emlékszik. Ő a nyolcadik törpe a Hófehérkéből. Persze ezen már meg sem lepődünk, miután kiderül, hogy a Csipkerózsikában valójában két herceg volt.
Ilyen és ehhez hasonló különlegességeket vonultat fel a darab, miközben állandóan szól a fülbemászó dallam, és a szereplők énekelnek mindenről, ami az ember számára a nagybetűs JÓ, vagyis a szeretetről, a Földünkről, a szépségről, az emlékekről, vagy épp a szilvásgombócról…
