Jegyvásárlás


Program


A kiskakas gyémánt félkrajcárja, a béka és az ökör

A kiskakas gyémánt félkrajcárja, a béka és az ökör

Bon-Bon Matiné - BA-LU Eufórikusok:
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
A béka és az ökör
mesekoncert és hangszerbemutató élő illusztrációval

Gyerekként már generációk hosszú sora „szívta fel begyébe” a kapzsi török szultán és a kiskakas viaskodását elbeszélő történetet. Érthető, hiszen az igazság és az elnyomottak diadaláról szóló történet nem csak témájával, hanem humorával és különleges jeleneteivel is alkalmas megragadni az ember figyelmét. A BonBon Matiné zeneszerző pályázatának, valamint Matuz Gergely briliáns tollának köszönhetően megszületett a mese méltó zenei adaptációja is, amely rengeteg humorral, idézettel igyekszik visszaadni az eredeti történet legjavát. Ezt segíti Lukácsházi Győző és a BA-LU EUfórikusok is, akik évtizedek óta egyetlen célért dolgoznak: bemutatni a legifjabbaknak a hangszerek mesélő erejét. Ennek megfelelően az előadás első részében bemutatásra kerül, hogy az egyes szereplőknek mely témák és hangszerek felelnek meg. Így az előadás felvezető részét követően lehetőség nyílik, hogy a gyerekek már ne csak a szöveg mentén, de a zene nyelvén is követni tudják a történetet. A koncert második felében elhangzik La Fontaine szintén örökbecsű meséje, A béka és az ökör zenei feldolgozása is, mely hasonló célokat szolgál. Mindezt ráadásul Maróti Réka csodálatos, helyszínen alakuló élő illusztrációi kísérik. Matuz Gergely kedves zenéje, a történetek időtállósága, a képek és a profi előadásmód a kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy valaki örök barátságot kössön a klasszikus zene világával.

Zeneszerző: Matuz Gergely
Mesélő, műsorvezető: Lukácsházi Győző
Élő illusztráció: Maróti Réka

Előadja a BA-LU Eufórikusok.

Ajánló


A Madách Színház bemutatja Disney és Cameron Mackintosh: MARY POPPINS című musicaljét P.…

Korunk egyik legfontosabb argentin tenorjának főszereplésével érkezik a két egyfelvonásos opera a Margitszigeti…

A Ponyvaregénybe oltott commedia dell’arte, a Keresztapával keresztezett mágikus realizmus – Goldoni klasszikus…