„Egymásra talál a királyfi és a királyleány, a két szomszédvár fiatal
lakója, de idegenakarat – a tündér – eltorlaszolja egyesülésük útját,
várába kergeti vissza a leányt. A királyfi utána iramodik, de a tündér
táncoló erdő gyűrűjét forgatja meg körülötte, a patak habjai is
kiszállnak a medrükből, és mikor a királyfi legyűri az ellene harcba
küldött elemeket, már késő, a királyleány csüggedten ül fent a várban.
Nem veszi észre a vár alatt epedő szerelmesét. Az ifjú póznára rakja
koronáját, lenyírja haját, leakasztja palástját, és a póznát ékesíti fel
fiatalsága, királyi volta jelvényeivel. Ezekkel le is csalja a
királyleányt, aki azonban a póznára pazarolja szerelmes pillantásait. De
a fabábú végül is a táncban összeroskad és a két szerelmes egymás
karjaiba omlik.”
Balázs Béla (1884-1949) költő, író, filmesztéta, filmrendező,
filmfőiskolai tanár, a 20. századi magyar kultúra egyik jeles
egyénisége. Bartók Béla (1881- 1945) a 20. század egyik legnagyobb
zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy
gyűjtője, a Zeneakadémia tanára. Művészete és tudományos teljesítménye
nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra
szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. Második színpadi műve, A
fából faragott királyfi (op. 13, BB 74) című egyfelvonásos táncjáték az
első világháború idején (1914-1916-ban) készült. Bemutatóját 1917-ben a
Budapesti Operaházban Egisto Tango vezényelte, Bánffy Miklós
díszleteivel és Balázs Béla rendezésében.
