Miután 1792 novemberében Bécsben telepedett le, Ludwig van Beethovennek (1770–1827) új megélhetési források után kellett néznie. Patrónusokat szerzett magának, például Lichnowsky herceg személyében, továbbá szalonokban, privát összejöveteleken zongorázott. Virtuozitásával hamarosan nagyobb nyilvánosság előtt is elkápráztatta hallgatóságát. Ezen alkalmak egyike volt az a jótékonysági koncert, melyet 1795. május 29-én a Burgtheaterben rendeztek. Ezen az eseményen hangzott fel elsőként Beethoven 2. (B-dúr) zongoraversenye (op. 19) a zeneszerző szólójával. A Joseph Haydn zeneszerzésóráinak hatásáról tanúskodó nyitótételt fantáziaszerűen díszített Adagio követi, majd rondó-finálé zárja a kompozíciót. A versenymű szólistája a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Zeneakadémia ifjú tanára, Fejérvári Zoltán.
Gustav Mahler (1860–1911) Beethovenhez hasonlóan kilenc szimfóniát komponált, és műveinek a műfaj történetében betöltött szerepe is hasonlóan meghatározó, mint a bécsi klasszikus mesteré. Az eredetileg öttételes 1. szimfónia ősbemutatója 1889 novemberében Budapesten zajlott le „Szimfonikus költemény két részben” címmel. Részben a budapesti előadás sikertelensége késztette a zeneszerzőt műve átdolgozására. 1893-ben szintén Mahler vezényletével Hamburgban került sor a revideált, még mindig öttételes változat bemutatójára, mely „Titán, hangköltemény szimfónia formában” alcímmel hangzott el. A címadások érzékeltetik az erőteljes narratív inspirációt, mely a tételek drámai jellegét kialakítja, és a szimfóniát sok szálon futó, regényszerű műfajjá avatja Mahler alkotóműhelyében.
