Jegyvásárlás


művész


Winand Gábor

Winand Gábor

Winand Gábor 1964-ben született Budapesten. Gyerekkorában kezdett el foglalkozni zenetanulással klarinéton, majd az általános iskola elvégzése után az énekléssel kezdett foglalkozni alap szinten. A jazz 18 éves korában érintette meg amikor meghallota élete első jazz lemezét, melyen Ella és Loui énekeltek együtt. Ekkor kapta el a fertőzés, mely befolyásolta…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Winand Gábor 1964-ben született Budapesten. Gyerekkorában kezdett el foglalkozni zenetanulással klarinéton, majd az általános iskola elvégzése után az énekléssel kezdett foglalkozni alap szinten. A jazz 18 éves korában érintette meg amikor meghallota élete első jazz lemezét, melyen Ella és Loui énekeltek együtt. Ekkor kapta el a fertőzés, mely befolyásolta a jazz irányába. Felvételizett 19 évesen a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz ének szakára. A 3 év elvégzése után rögtön bekerült a magyar jazz élet egyik nagy egyéniségének, a gitáros Babos Gyula zenekarába, mint frontember. 1990-ben ismerkedett meg Gadó Gáborral, és Gadó Joy nevű zenekarával kezdett dolgozni.

Az együtt töltött pár év alatt rengeteg fesztiválon ért el sikereket. Ezek után érkezett a felkérés az akkori (Dés László saxofonos vezette) Trio Stendhaltól közreműködésre mint vendég szolista. Lemezeken, koncerteken játszottak együtt, majd Gőz László vezette ESP band tagja lett. Két év után távozott a zenekartol, és egy másik nagy magyar jazz egyéniséggel kezdett dolgozni, a zongorista Vukán Györggyel. Jelenleg a Balázs Elemér Grouppal dolgozik, ismét együtt játszik Gadó Gáborral, saját négy önálló lemezét is vele készítette.

Jelenlegi formációi között található még a Bosambo zenekar; a kubai énekesnõ, Elsa Valle együttese, valamint saját csapata, a Winand Quartet, Rozsnyói Péter (zongora), OrbánGyörgy(nagybõgõ) és Dés András (ütõhangszerek) közremûködésével.
Az utóbbi években ismét együtt játszik Gadó Gáborral, akivel saját neve alatt megjelenõ lemezeit készítette. Corners of my mind címû albuma 2002-ben az egyik legnívósabb dzsesszmagazin, a francia Jazzman Choc de l année díját nyerte el, melyet az év legkiemelkedõbb lemezeinek ítélnek oda.

Az elmúlt idõszakban saját lemezeinek anyagával számos helyre kapott meghívást Franciaországba (Jazz Festival de Souillac, Jazz Festival de Tours, Mittel Europa Jazz Festival Schiltingheim, Párizs, Valenciennes).

XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál

XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál

Gyulai Várszínház
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!