Jegyvásárlás


művész


Vashegyi  György
2

Vashegyi György

Született: 1970. április 13. (Budapest)

Karmester, a régizene kiemelkedő mai szakértője, előadója.

Tanulmányai:
A Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában kezdte tanulmányait (1976-1984), érettségi bizonyítványt a budapesti Piarista Gimnáziumban szerzett 1988-ban. Zenei tanulmányokat hegedű, furulya, oboa (később barokk oboa) és csembaló hangszereken folytatott. 16 éves korában vezényelt először hangversenyen és…

 Tovább

Aktuális programok


Bach, Buxtehude, Erlebach, Pohle

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa

EURÓPAI KÖRUTAZÁS – ORFEO BAROKK BÉRLET / II. ELŐADÁS ALEXANDER CHANCE ÉS AZ ORFEO ZENEKAR

MOZART, MASSENET, SCHÖNBERG - VASHEGYI GYÖRGY Ferencsik/3

Nemzeti Filharmonikusok

Ha csak futó pillantást vetünk a Kossuth-díjas Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén megszólaló művekre, legelső észrevételünk…

THOMAS: PSYCHÉ Opera/2

Nemzeti Filharmonikusok

Koncertszerű operaelőadás három felvonásban, egy szünettel, francia nyelven

WAGNER, CHAUSSON, BARTÓK - MARLIS PETERSEN Kocsis/2

Nemzeti Filharmonikusok

A világszerte ünnepelt német szoprán, Marlis Petersen lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólistája azon a hangversenyen, amelyen az együttest…

DOHNÁNYI, BARTÓK, BEETHOVEN - JEAN-EFFLAM BAVOUZET Kocsis/3

Nemzeti Filharmonikusok

A magyar XX. század és a bécsi klasszika között osztja meg hangversenyének műsorát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Kocsis…

Vivaldi-est

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa

EURÓPAI KÖRUTAZÁS – ORFEO BAROKK BÉRLET / III. ELŐADÁS VIVALDI-EST

Szent István Filharmonikusok és Purcell Kórus

Balaton Színház

Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2024-2025-ös évadban ismét négy nagyszerű koncerttel hozhatjuk közel a zenét közönségünkhöz.

Boismortier, Clérambault, Blamont, Rameau

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa

EURÓPAI KÖRUTAZÁS – ORFEO BAROKK BÉRLET / IV. ELŐADÁS GWENDOLINE BLONDEEL ÉS AZ ORFEO ZENEKAR

"RÉVOLUTION" - Cyrille Dubois

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa

„Révolution!” részletek Dalayrac, Cherubini, Gaveaux, Grétry, Isouard, Martini, Méhul, Piccinni, Rigel és Vogel operáiból

Karmester, a régizene kiemelkedő mai szakértője, előadója.

Tanulmányai:
A Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában kezdte tanulmányait (1976-1984), érettségi bizonyítványt a budapesti Piarista Gimnáziumban szerzett 1988-ban. Zenei tanulmányokat hegedű, furulya, oboa (később barokk oboa) és csembaló hangszereken folytatott. 16 éves korában vezényelt először hangversenyen és 18 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakára, ahol Lukács Ervin tanítványa volt. 1993-ban itt szerzett karmesteri oklevelet, Budapesti diploma hangversenyén Mozart Varázsfuvolájának koncertszerű előadását vezényelte. Részt vett John Eliot Gardiner és Helmuth Rilling karmester mesterkurzusain, továbbá 1994-1997 között John Toll posztgraduális continuo-növendéke volt a Drezdai Régi Zenei Akadémián és kamarazenét tanult Jaap ter Linden és Simon Standage irányításával, nagy hatást gyakorolt rá továbbá Malcolm Bilson fortepiano-művész tevékenysége is.

Oktatás, kutatás:
Vashegyi György kutatói tevékenységének köszönhetően számos újkori világpremier és magyarországi bemutató fűződik nevéhez: együttesei élén eddig közel 30 lemezfelvételt készített, többek között a Hungaroton, Carus, Ediciones Singulares, Aparté és Glossa kiadók számára (Tunder, Charpentier, Purcell, Geist, Bach, Tartini, Manna, Rameau, Mondonville, Istvánffy, Michael Haydn, Joseph Haydn, Mozart, Kraus, Lickl, Méhul, Conti, Stölzel és Gyöngyösi műveiből). Intenzív munkakapcsolatot ápol a Versailles-i Barokk Zenei Központtal és annak művészeti vezetőjével, Benoît Dratwicki zenetudóssal. Időrendben a következő francia barokk hangfelvételeik jelentek meg a Glossa kiadó gondozásában: Rameau Les Fêtes de Polymnie, Mondonville Grand Motets, Mondonville: Isbé, az Un opéra pour trois rois című, Benoît Dratwicki által összeállított opéra-pastiche, Rameau Nais, Rameau: Les Indes galantes, Gervais: Hypermnestre, Montéclair: Jephte. Az Aparté kiadónál jelent meg a Brillez, astres nouveaux! – válogatás Rameau és francia kortársai operáiból Chantal Santon Jeffery főszereplésével. A Les Fêtes de Polymnie, az Un opéra pour trois rois, a Nais, és a Hypermnestre lemez elnyerte a francia Opéra Magazine „Diamant de l’Opéra” díját, a Les Fêtes de Polymnie és a Nais lemez a „Preis der deutschen Schallplattenkritik” - Német Hanglemezdíjat, illetve az első említett lemez a kitüntető „Diapason D’Or” díjat.

1992 óta a Zeneakadémia tanára, jelenleg egyetemi docens, valamint a 2010-ben, vezetésével megalakult Régi-zenei csoport irányítója.
2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, melynek közgyűlése 2017 októberében az MMA elnökévé választotta.


Díjai, elismerései:
Liszt Ferenc-díj (2008)
Magyar Klasszikus Zenei Díj (2009)
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2015)
Fidelio Kult50 - A kultúra 50 arca 2018 (Klasszikus zenei kategória, Balog Józseffel, Balogh Mátéval, Hámori Mátéval és Rohmann Dittával.)
A francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagja (2022)

#100ÉVESEKVAGYUNK Jubileumi hangverseny

#100ÉVESEKVAGYUNK Jubileumi hangverseny

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
25 éves a Purcell Kórus - „B” ORATÓRIUMBÉRLET

25 éves a Purcell Kórus - „B” ORATÓRIUMBÉRLET

Müpa
  • Karmester
A francia romantikus opera rejtett kincsei ( Concerto Budapest )

A francia romantikus opera rejtett kincsei ( Concerto Budapest )

Concerto Budapest
  • Karmester
A Haydneum karácsonyi koncertje Cyrille Dubois-val

A Haydneum karácsonyi koncertje Cyrille Dubois-val

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar HANGVERSENYBÉRLETE 2016 – 2017 / CONTI, BACH

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar HANGVERSENYBÉRLETE 2016 – 2017 / CONTI, BACH

Müpa
  • Karmester
A PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2019/2020 - ALBRECHTSBERGER, WERNER, MOZART

A PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2019/2020 - ALBRECHTSBERGER, WERNER, MOZART

Müpa
  • Karmester
A PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2019/2020 - HAYDN: Die Schöpfung

A PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2019/2020 - HAYDN: Die Schöpfung

Müpa
  • Karmester
A PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2019/2020 - LEMOYNE: Phedre

A PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2019/2020 - LEMOYNE: Phedre

Müpa
  • Karmester
A romantika mestere

A romantika mestere

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Karmester
A Teremtés

A Teremtés

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Karmester
ARVO PÄRT: Stabat Mater / HAYDN: Krisztus hét szava a keresztfán (halasztott ip: 2021.02.27. )

ARVO PÄRT: Stabat Mater / HAYDN: Krisztus hét szava a keresztfán (halasztott ip: 2021.02.27. )

Concerto Budapest
  • Karmester
Aude Extrémo áriaestje - Concerto Budapest 23/24 V2

Aude Extrémo áriaestje - Concerto Budapest 23/24 V2

Concerto Budapest
  • Karmester
Avison, Geminiani, Handel

Avison, Geminiani, Handel

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa
  • az Orfeo Zenekar művészeti vezetője
Bach, Dohnányi, Brahms,  Budafoki Dohnányi Zenekar,  Roskó Bernadett - hárfa, Vez. Vashegyi György

Bach, Dohnányi, Brahms, Budafoki Dohnányi Zenekar, Roskó Bernadett - hárfa, Vez. Vashegyi György

Tünde Tickets Kft.
  • Karmester
Bach: János-passió, BWV 245 (1724. évi verzió)

Bach: János-passió, BWV 245 (1724. évi verzió)

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
BACH: Máté-passió BWV 244/ Oratóriumbérlet

BACH: Máté-passió BWV 244/ Oratóriumbérlet "A" - Régizene Fesztivál

Müpa
  • Vezényel
BACH: Újévi kantáták

BACH: Újévi kantáták

Müpa
  • Karmester
BBF 2019 - Beethoven Budán Fesztivál - Krisztus az Olajfák hegyén

BBF 2019 - Beethoven Budán Fesztivál - Krisztus az Olajfák hegyén

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Karmester
Beethoven Budán - Orfeo Zenekar

Beethoven Budán - Orfeo Zenekar

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Karmester
Beethoven Budán 2017, Orfeo Zenekar, Vez. Vashegyi György, Beethoven-szimfóniák

Beethoven Budán 2017, Orfeo Zenekar, Vez. Vashegyi György, Beethoven-szimfóniák

Tünde Tickets Kft.
  • Karmester
Beethoven emlékhangverseny - Kelemen Barnabás és az Orfeo Zenekar koncertje

Beethoven emlékhangverseny - Kelemen Barnabás és az Orfeo Zenekar koncertje

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Karmester
BEETHOVEN NAPOK: Missa Solemnis ( Concerto Budapest & Purcell Kórus )

BEETHOVEN NAPOK: Missa Solemnis ( Concerto Budapest & Purcell Kórus )

Concerto Budapest
  • Karmester
BEETHOVENNEL A SZABADBAN

BEETHOVENNEL A SZABADBAN

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Brahms: Gyászének / Német requiem ( Concerto Budapest&Purcell Kórus )

Brahms: Gyászének / Német requiem ( Concerto Budapest&Purcell Kórus )

Concerto Budapest
  • Karmester
Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart, Haydn, / Vashegyi

Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart, Haydn, / Vashegyi

Tünde Tickets Kft.
  • Karmester
BUDAFOKI-2022-23 / 1

BUDAFOKI-2022-23 / 1

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Karmester
BUDAFOKI/6 - HAYDN // STRAUSS // BEETHOVEN // VASHEGYI - INGYENES ONLINE KONCERT

BUDAFOKI/6 - HAYDN // STRAUSS // BEETHOVEN // VASHEGYI - INGYENES ONLINE KONCERT

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • karmester
Budapest 150

Budapest 150

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Cardonne: Omphale A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar hangversenye

Cardonne: Omphale A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar hangversenye

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa
  • Karmester
Concerto nyárestek II.

Concerto nyárestek II.

Concerto Budapest
  • Karmester
DOHNÁNYI 4 - ZOMBOLA // SCHUMANN // SCHUBERT // RÁNKI // HOLLERUNG

DOHNÁNYI 4 - ZOMBOLA // SCHUMANN // SCHUBERT // RÁNKI // HOLLERUNG

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Purcell Kórus karigazgató
DOHNÁNYI 5 - BRANDENBURG // MOZART // BRAHMS // VASHEGYI

DOHNÁNYI 5 - BRANDENBURG // MOZART // BRAHMS // VASHEGYI

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Karmester
Egyházzene régen és ma

Egyházzene régen és ma

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Karmester
ESZTERHÁZA SZIMFÓNIÁI - XIX. rész

ESZTERHÁZA SZIMFÓNIÁI - XIX. rész

Müpa
  • Karmester
ESZTERHÁZA SZIMFÓNIÁI - XIX. rész

ESZTERHÁZA SZIMFÓNIÁI - XIX. rész

Müpa
  • Karmester
ÉVADNYITÓ HANGVERSENY

ÉVADNYITÓ HANGVERSENY

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Figaro házassága

Figaro házassága

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
Figaro lakodalma

Figaro lakodalma

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
G.Rossini: Hamupipőke / La Cenerentola

G.Rossini: Hamupipőke / La Cenerentola

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
Gaudeamus bérlet V/4.

Gaudeamus bérlet V/4.

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Gaudeamus bérlet V/4.előadás

Gaudeamus bérlet V/4.előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Gluck.: Iphigenia Tauriszban

Gluck.: Iphigenia Tauriszban

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
Gyöngyösi Levente szerzői estje

Gyöngyösi Levente szerzői estje

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • Karmester
Hallgassunk Brahmsot 2.: a-moll kettősverseny, III. szimfónia ( Kokas Katalin & Concerto Budapest )

Hallgassunk Brahmsot 2.: a-moll kettősverseny, III. szimfónia ( Kokas Katalin & Concerto Budapest )

Concerto Budapest
  • Karmester
Handel - est

Handel - est

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Händel háromszor  - Koncert és beszélgetés

Händel háromszor - Koncert és beszélgetés

Zeneakadémia
  • Karmester
Händel: Acis and Galatea / Oratóriumbérlet

Händel: Acis and Galatea / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
Händel: Athalia, 1733 A Purcell Kórus és a Capella Savaria hangversenye

Händel: Athalia, 1733 A Purcell Kórus és a Capella Savaria hangversenye

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa
  • Karmester
HANDEL: Funeral Anthem, 1737 BACH: Trauerode BWV 198 / Oratóriumbérlet

HANDEL: Funeral Anthem, 1737 BACH: Trauerode BWV 198 / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
Händel: Herkules

Händel: Herkules

Müpa
  • Karmester
Händel: Messiás BTF

Händel: Messiás BTF

Müpa
  • Karmester
HANDEL: Theodora

HANDEL: Theodora

Müpa
  • Karmester
Händel: Theodora

Händel: Theodora

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Vezényel
Händel: Theodora - Vashegyi György és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Händel: Theodora - Vashegyi György és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara

Zeneakadémia
  • Karmester
Händel: Theodora A Purcell Kórus és a Capella Savaria hangversenye

Händel: Theodora A Purcell Kórus és a Capella Savaria hangversenye

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa
  • Karmester
Haydn - Mozart sorozat

Haydn - Mozart sorozat

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Haydn közelében II. Budapesti Vonósok

Haydn közelében II. Budapesti Vonósok

Budapesti Vonósok
  • Karmester
Haydn közelében III. Budapesti Vonósok

Haydn közelében III. Budapesti Vonósok

Budapesti Vonósok
  • Karmester
HAYDN, MOZART, HUMMEL - BERECZ MIHÁLY Ferencsik/2

HAYDN, MOZART, HUMMEL - BERECZ MIHÁLY Ferencsik/2

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Haydn: Az évszakok „B” ORATÓRIUMBÉRLET

Haydn: Az évszakok „B” ORATÓRIUMBÉRLET

Müpa
  • Vezényel
HAYDN: Die Schöpfung

HAYDN: Die Schöpfung

Müpa
  • Karmester
Haydn: Évszakok, Vez: Vashegyi György, A Liszt Akadémia Alma Mater Kórusa és Szimfonikus Zenekara

Haydn: Évszakok, Vez: Vashegyi György, A Liszt Akadémia Alma Mater Kórusa és Szimfonikus Zenekara

Jakobi Koncert Kft.
  • Karmester
Haydn: Tóbiás hazatérése

Haydn: Tóbiás hazatérése

Müpa
  • Karmester
Haydneum Koncertek Eszterházán, Eszterháza mesterei - Haydn & Werner

Haydneum Koncertek Eszterházán, Eszterháza mesterei - Haydn & Werner

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Koncertek Eszterházán, Haydn-Mozart hétvége

Haydneum Koncertek Eszterházán, Haydn-Mozart hétvége "Jeunehomme"

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Koncertek Eszterházán, Haydn-Mozart hétvége

Haydneum Koncertek Eszterházán, Haydn-Mozart hétvége "Lamentatione"

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Koncertek Eszterházán, Haydn-Mozart hétvége

Haydneum Koncertek Eszterházán, Haydn-Mozart hétvége "Tűz"

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Müpa Bérlet - Hummel, Haydn, Beethoven

Haydneum Müpa Bérlet - Hummel, Haydn, Beethoven

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Müpa Bérlet - Rameau Les Boréades, 1763

Haydneum Müpa Bérlet - Rameau Les Boréades, 1763

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Nyitófesztivál Purcell Kórus, Orfeo Zenekar

Haydneum Nyitófesztivál Purcell Kórus, Orfeo Zenekar

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Őszi Fesztivál

Haydneum Őszi Fesztivál "Haydn és Metastasio" J. Haydn: A lakatlan sziget, 1779

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Őszi Fesztivál

Haydneum Őszi Fesztivál "Joseph és Michael Haydn" Purcell Kórus, Vashegyi György

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Haydneum Zeneakadémia Bérlet - Barokk Advent

Haydneum Zeneakadémia Bérlet - Barokk Advent

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Herculanum Kocsis bérlet / 2

Herculanum Kocsis bérlet / 2

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Nemzeti Filharmonikus Zenekar

II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
II. Haydneum Eszterháza Fesztivál,

II. Haydneum Eszterháza Fesztivál, "Hegedűverseny és szimfóniák"

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Orfeo Zenekar művészeti vezetője
II. Haydneum Eszterháza Fesztivál,

II. Haydneum Eszterháza Fesztivál, "J. Haydn: A lakatlan sziget"-koncertszerű opera a kastélyban

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
III. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Purcell Kórus, Orfeo Zenekar- Zárókoncert

III. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Purcell Kórus, Orfeo Zenekar- Zárókoncert

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága

Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Karmester
IV. Haydneum Őszi Fesztivál,

IV. Haydneum Őszi Fesztivál, "Beszédes zongoraversenyek” Somlai Petra - fortepiano, Orfeo Zenekar

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
J. S. Bach: János-passió  - Vashegyi György, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar

J. S. Bach: János-passió - Vashegyi György, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar

Zeneakadémia
  • Karmester
J. S. Bach: Karácsonyi oratórium/ Marc Minkowski

J. S. Bach: Karácsonyi oratórium/ Marc Minkowski

Müpa
  • Vezényel
J.Haydn: B-dúr mise / M.Haydn: d-moll (Szent Ferenc) mise ( Concerto Budapest & Purcell Kórus )

J.Haydn: B-dúr mise / M.Haydn: d-moll (Szent Ferenc) mise ( Concerto Budapest & Purcell Kórus )

Concerto Budapest
  • Karmester
Jean-Baptiste STUCK: Polidore, 1720 A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye

Jean-Baptiste STUCK: Polidore, 1720 A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa
  • Karmester
Joseph Haydn: A teremtés, Hob. XXI:2

Joseph Haydn: A teremtés, Hob. XXI:2

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Jupiter Ferencsik/4

Jupiter Ferencsik/4

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Karácsony Lipcsében - 1723 A Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenye

Karácsony Lipcsében - 1723 A Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenye

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
KARÁCSONYI HANGVERSENY Bach: Karácsonyi oratórium, Vezényel: Vashegyi György

KARÁCSONYI HANGVERSENY Bach: Karácsonyi oratórium, Vezényel: Vashegyi György

Müpa
  • Karmester
Karácsonyi hangverseny –  A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Bach-estje

Karácsonyi hangverseny – A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Bach-estje

Zeneakadémia
  • Karmester
Karácsonyi oratórium II.

Karácsonyi oratórium II.

Müpa
  • Karmester
Kocsis Zoltán emlékkoncert

Kocsis Zoltán emlékkoncert

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Lalo: Ys királya Opera/2

Lalo: Ys királya Opera/2

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
LECLAIR: Scylla et Glaucus, 1746 / Oratóriumbérlet

LECLAIR: Scylla et Glaucus, 1746 / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
Les deux Stabats Kocsis/3

Les deux Stabats Kocsis/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Lukács Ervin bérlet 4. - Rohmann Ditta cselló, Vashegyi György karmester

Lukács Ervin bérlet 4. - Rohmann Ditta cselló, Vashegyi György karmester

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Magyar képek BTF

Magyar képek BTF

Müpa
  • Karmester
Malcom Bilson és az Orfeo Zenekar

Malcom Bilson és az Orfeo Zenekar

Zeneakadémia
  • Karmester
Méhul: Hadrianus

Méhul: Hadrianus

Müpa
  • Karmester
MENDELSSOHN: PAULUS - VASHEGYI GYÖRGGYEL

MENDELSSOHN: PAULUS - VASHEGYI GYÖRGGYEL

Danubia Zenekar
  • Karmester
MENDELSSOHN: Paulus Op. 36 / Oratóriumbérlet

MENDELSSOHN: Paulus Op. 36 / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
Monteverdi: Vespro della Beata Vergine, 1610 / Oratóriumbérlet

Monteverdi: Vespro della Beata Vergine, 1610 / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
Mozart-est A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye

Mozart-est A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa
  • Karmester
Mozart-nap 6.: c-moll mise ( Concerto Budapest & Purcell Kórus )

Mozart-nap 6.: c-moll mise ( Concerto Budapest & Purcell Kórus )

Concerto Budapest
  • Karmester
MOZART: c-moll mise KV 427, Requiem KV 626

MOZART: c-moll mise KV 427, Requiem KV 626

Müpa
  • Karmester
Mozart: Idomeneo / BTF

Mozart: Idomeneo / BTF

Müpa
  • Karmester
MOZART: La Clemenza di Tito KV 621 / Oratóriumbérlet

MOZART: La Clemenza di Tito KV 621 / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
MOZART: Le Nozze di Figaro KV 492 / Oratóriumbérlet

MOZART: Le Nozze di Figaro KV 492 / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
MOZART: Requiem - újkori világbemutatókkal

MOZART: Requiem - újkori világbemutatókkal

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Karmester
Mozart: Szöktetés a szerájból

Mozart: Szöktetés a szerájból

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
MTA Bach- Kantátabérlet/2 BWV 27, BWV 44, BWV 68, BWV 47, BWV 23

MTA Bach- Kantátabérlet/2 BWV 27, BWV 44, BWV 68, BWV 47, BWV 23

Müpa
  • Karmester
MTA Bach-Kantátabérlet/1: BWV 114, BWV 125, BWV 92, BWV 8

MTA Bach-Kantátabérlet/1: BWV 114, BWV 125, BWV 92, BWV 8

Müpa
  • Karmester
MTA Bach-Kantátabérlet/3. BWV 7, BWV 25, BWV 81, BWV 76

MTA Bach-Kantátabérlet/3. BWV 7, BWV 25, BWV 81, BWV 76

Müpa
  • Karmester
MÜPA Master Class

MÜPA Master Class

Müpa
  • Művészeti vezető
NÉMET BAROKK MESTEREK

NÉMET BAROKK MESTEREK

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa
  • Karmester
NÉMET GÉNIUSZOK Ferencsik bérlet 2.

NÉMET GÉNIUSZOK Ferencsik bérlet 2.

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Orfeo Napok I. – J. S. Bach egyházi kantátái

Orfeo Napok I. – J. S. Bach egyházi kantátái

Budapest Music Center
  • Karmester
Orfeo Napok II. – Út Bachig – 4 generáció

Orfeo Napok II. – Út Bachig – 4 generáció

Budapest Music Center
  • Karmester
Orfeo Zenekar és Purcell Kórus

Orfeo Zenekar és Purcell Kórus

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • Karmester
Orfeo Zenekar és Purcell Kórus

Orfeo Zenekar és Purcell Kórus

Csiky Gergely Színház
  • Karmester
Orfeo Zenekar és Purcell Kórus közös koncertje

Orfeo Zenekar és Purcell Kórus közös koncertje

Hírös Agóra
  • Karmester
Orfeo Zenekar és Simon Standage: Händel / Vivaldi

Orfeo Zenekar és Simon Standage: Händel / Vivaldi

Budapest Music Center
  • Egyéb
Orfeo Zenekar: Bach / Vivaldi

Orfeo Zenekar: Bach / Vivaldi

Budapest Music Center
  • Csembalóművész
Pastorale A 2024 IV/2.előadás

Pastorale A 2024 IV/2.előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Pastorale B 2024 IV/2 előadás

Pastorale B 2024 IV/2 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Egyéb
PERGOLESI: Stabat Mater, HAYDN: Stabat Mater / Oratóriumbérlet

PERGOLESI: Stabat Mater, HAYDN: Stabat Mater / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
Puccini: Manon Lescaut

Puccini: Manon Lescaut

Müpa
  • Karmester
Puccini: Manon Lescaut Opera/3

Puccini: Manon Lescaut Opera/3 "Előhang" 18 órától

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2020/2021 - „30 éves az Orfeo Zenekar!”

PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2020/2021 - „30 éves az Orfeo Zenekar!”

Müpa
  • Karmester
PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2020/2021- BACH: h-moll mise

PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2020/2021- BACH: h-moll mise

Müpa
  • Karmester
Purcell Kórus és Orfeo Zenekar. Rameau és Mondonville - Nagy motetták

Purcell Kórus és Orfeo Zenekar. Rameau és Mondonville - Nagy motetták

Zeneakadémia
  • Karmester
PURCELL: The Fairy Queen Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

PURCELL: The Fairy Queen Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

Müpa
  • Karmester
Rameau: A gáláns indiák / Régizene

Rameau: A gáláns indiák / Régizene

Müpa
  • Karmester
Rameau: Castor és Pollux (első változat, 1737) – koncertszerű előadás / Prelúdium 18:00 / RÉGIZENE F

Rameau: Castor és Pollux (első változat, 1737) – koncertszerű előadás / Prelúdium 18:00 / RÉGIZENE F

Müpa
  • Vezényel
RAMEAU: Platée, 1745/ Oratóriumbérlet

RAMEAU: Platée, 1745/ Oratóriumbérlet "A"

Müpa
  • Vezényel
Rameau: Polümnia ünnepei (Les Fetes de Polymnie) BTF

Rameau: Polümnia ünnepei (Les Fetes de Polymnie) BTF

Müpa
  • Karmester
Sinfonia concertante Ferencsik/1

Sinfonia concertante Ferencsik/1

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Somlai Petra, Orfeo Zenekar, Vashegyi György (Haydn-Fesztivál)

Somlai Petra, Orfeo Zenekar, Vashegyi György (Haydn-Fesztivál)

PORT.hu Kft.
  • Karmester
Stephanus Bérlet 2022/2023 IV/4 előadás

Stephanus Bérlet 2022/2023 IV/4 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Stephanus bérlet 23/24 2.hangverseny

Stephanus bérlet 23/24 2.hangverseny

Szent István Filharmonikusok
  • Karmester
Telemann és Bach - Collegium Musicum 90

Telemann és Bach - Collegium Musicum 90

Müpa
  • Karmester
Telemann: Brockes-passió / Húsvéti Hangverseny

Telemann: Brockes-passió / Húsvéti Hangverseny

Müpa
  • Karmester
Újévi hangverseny Helmuth Rilling, Purcell Kórus és Orfeo Zenekar

Újévi hangverseny Helmuth Rilling, Purcell Kórus és Orfeo Zenekar

Müpa
  • Az együttesek művészeti vezetője
ÜNNEPRE VÁRVA A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi hangversenye

ÜNNEPRE VÁRVA A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi hangversenye

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
Vashegyi György és az Orfeo Zenekar / BTF

Vashegyi György és az Orfeo Zenekar / BTF

Müpa
  • Karmester
W. A. Mozart: A varázsfuvola

W. A. Mozart: A varázsfuvola

Zeneakadémia
  • Vezényel
W.A. Mozart: Cosi fan tutte

W.A. Mozart: Cosi fan tutte

Magyar Állami Operaház
  • Karmester
WERTHER Kocsis bérlet 2.

WERTHER Kocsis bérlet 2.

Nemzeti Filharmonikusok
  • Karmester
x Zempléni Fesztivál, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Vashegyi György, Mozart, Haydn

x Zempléni Fesztivál, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Vashegyi György, Mozart, Haydn

Tünde Tickets Kft.
  • Vezényel
Zempléni Fesztivál, Orfeo Kamarazenekar és a Purcell Kórus Vez. Vashegyi György, Bach, Vivaldi

Zempléni Fesztivál, Orfeo Kamarazenekar és a Purcell Kórus Vez. Vashegyi György, Bach, Vivaldi

Tünde Tickets Kft.
  • Karmester
ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS

ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • orgona
„De profundis” MONDONVILLE: Motetták Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

„De profundis” MONDONVILLE: Motetták Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

Müpa
  • Vezényel
„Jesu, meine Freude” / Oratóriumbérlet

„Jesu, meine Freude” / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester
„Lauda Sion” – Mendelssohn oratorikus egyházi művei / „B” ORATÓRIUMBÉRLET

„Lauda Sion” – Mendelssohn oratorikus egyházi művei / „B” ORATÓRIUMBÉRLET

Müpa
  • Vezényel
„Memento mori” / Oratóriumbérlet

„Memento mori” / Oratóriumbérlet

Müpa
  • Karmester

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!