Jegyvásárlás


művész


Vári-Kovács Péter

Vári-Kovács Péter

Született: 1978. március 10.

Színész, zenész.

Már egészen kicsi korától a zene bűvöletébe került, kisgyerekként szeretett örömet, nevetést csempészni környezete életébe. Gyermekkorában zongorázott, néptáncolt, agyagozott, rajzolt. A középiskola 3. évéig versenysportoló volt, kajakozott. Tinédzserként került Földessy Margit Színitanodájába, tizenéves korától rendszeresen látható színpadon.. Érettségi után elszegődött a Kolibri Színházhoz stúdiósnak, ahol…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész, zenész.

Már egészen kicsi korától a zene bűvöletébe került, kisgyerekként szeretett örömet, nevetést csempészni környezete életébe. Gyermekkorában zongorázott, néptáncolt, agyagozott, rajzolt. A középiskola 3. évéig versenysportoló volt, kajakozott. Tinédzserként került Földessy Margit Színitanodájába, tizenéves korától rendszeresen látható színpadon.. Érettségi után elszegődött a Kolibri Színházhoz stúdiósnak, ahol dolgozhatott a Pogány Judit rendezte Kék Madárban, és megismerhette a legendás Kemény Henrik bábművészt, láthatta a mestert játék közben, a kulisszák mögül, ami meghatározó élmény volt számára. Eközben a Földessy Margit Drámastúdiót látogatta, ahol helyzetgyakorlatokkal, improvizatív játékokkal pallérozhatta magát. Játszott a Szentivánéji álomban Lysandert, majd az I.B.S. Színpadon a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról főszerepét játszhatta. Ekkor már aktívan rock-zenélt. Zongorázni Csonka Emiltől tanult. Felvételt nyert a Toldy Mária Musical Stúdióba, ahol színészmesterséget, jazz táncot is tanult. Énektanára Kőváry Judit volt. Itt játszott a Fame – Hírnév című musicalben. A Kőbányai Könnyűzenei Stúdióba ének szakra vették föl, ahol jazzéneklést tanult, mestere Berki Tamás volt. Ezen iskolában tanult még jazz-zongorajátékot, zeneelméletet, összhangzattant Esze Jenőtől, zeneszerzést, szolfézst, zenetörténetet Victor Mátétól. Zenekari-stúdió gyakorlat tanárai: Ullmann Ottó és Tóth János Rudolf voltak. A Doors emlékzenekar tagja, Raymond Manzarek megszemélyesítőjeként is láthatta a közönség. Ezalatt játszott a Pesti Magyar Színházban (My Fair Lady, kisebb szerepek). Itt szerencséje volt egy színpadon állni olyan legendákkal, mint Sinkovits Imre és Agárdy Gábor. A Madách Színházban játszott a Nyomorultakban is. Felvették az Új Színház stúdiójába, színészmesterséget tanult. Vizsgadarabja Shakespeare Rómeó és Júliája volt, amelyben Rómeó szerepét játszotta. Versmondásra Gosztonyi János tanította. 2003 és 2007 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán tanult. Osztályvezető tanárai voltak: Ascher Tamás, Novák Eszter, további tanárai: Ladányi Andrea – tánc-mozgás, Pintér Tamás (Oroszlán) – vívás, Gyöngyösi Tamás - vívás, színpadi verekedés, kontaktmozgás. Bóbis Lászlónál Gershwin-kurzust végzett, Selmeczi Györgynél zenei kurzusokra járt. 2007-ben diplomázott, s ugyanebben az évben a József Attila Színházhoz szerződött, 2008-tól a Centrál Színház tagja.

Fontosabb vizsgák:

Mesél a bécsi erdő – Alfréd, nagypapa (rend.: Ascher Tamás)
Kurázsi mama – Pap (rend.: Zsótér Sándor),
Varázsfuvola - Papageno (rend.: Novák Eszter, Ascher Tamás, Harangi Mária)
Gyakorlat: Vígszínház - Pán Péter – címszerep (rend.: Méhes László)
Merlin Színház – Szentivánéji álom - Zuboly
2007 József Attila Színház
2008 - Centrál Színház (volt Vidám Színpad)

Színházi szerepei:

Bronte-k (bemutató: Spinoza - Ház)
Búvárszínház (bemutató: 2007. október 13. Örkény István Színház)
Csak egy kis musical - Hair (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
Csak egy kis musical - West Side Story (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)[4]
Csizma az asztalon (bemutató: Örkény István Színház)
Életjáték (bemutató: 2007. május 30.)
Godot Stand-Up Comedy Club - Dumaszínház
Karnyóné (bemutató: 2006. május 26. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
K.mama (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
Korcsula (bemutató: 2006. október 1. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
Kölcsönlakás (bemutató: 2008. április 26. József Attila Színház)
Legénylakás (bemutató: 2005. december 31. Centrál Színház)
Mégis, kinek az élete? (bemutató: 2009. december 18. Centrál Színház)
A mi utcánk - Avenue Q (bemutató: 2009. február 28. Centrál Színház)
Az öreg hölgy látogatása (bemutató: 2008. január 13. József Attila Színház)
Pán Péter (bemutató: 2006. október 14. Vígszínház)
Pardon! Operett... (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
Pilonon (bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
Tovább is van... (bemutató: 2007. október 19. HOPPart Társulat)
Túl vagy a nehezén, most jön a neheze (bemutató: 2007. április 19. Színház- és Filmművészeti Egyetem) Ódry Színpad)
Vakrepülés / Embervásár (bemutató: 2006. november 5. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
Varázsfuvola (bemutató: 2007. február 7. HOPPart Társulat)
A velencei kalmár (bemutató: 2008. október 17. Centrál Színház)
Michael Frayn: Függöny fel! - Tim-Ügyelő (Centrál Színház)
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért - János gróf (Centrál Színház)
László Miklós: Illatszertár - Kádár úr (Centrál Színház)
Jimmy Roberts, Joe Di Pietro: Ájlávjú - Szereplő (Centrál Színház)
Molnár Ferenc: Delila - Autóögynök (Centrál Színház)
Paul Portner: Hajmeresztő - Edward Lawrence (Centrál Színház)
David Lindsay-Abaire: Tökéletlenek - Millet (Centrál Színház)

Filmszerepei:

Varázsfuvola (TV film)
Szupermosás (2005)

A Hang-villa titka

A Hang-villa titka

Centrál Színház
Akusztikusz úr
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Akusztikusz úr
A mi utcánk - Avenue Q

A mi utcánk - Avenue Q

Centrál Színház
Princeton / Rod
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Centrál Színház
Salanio / Aragon / Dózse
Ájlávjú

Ájlávjú

Centrál Színház
Színész
ÁJLÁVJU

ÁJLÁVJU

Centrál Színház
Színész
Az ígéret földje

Az ígéret földje

Centrál Színház
Ginger
Black Comedy

Black Comedy

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Georg Bamberger
Black Comedy

Black Comedy

Centrál Színház
Georg Bamberger
Black Comedy..

Black Comedy..

Centrál Színház
Georg Bamberger
CELEBRATION - 5 éves a BSK!

CELEBRATION - 5 éves a BSK!

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Színész
Chicago

Chicago

SZIKRA cool•tour•house
Színész
Chicago

Chicago

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Chicago

Chicago

Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Delila

Delila

Centrál Színház
Autóügynök
Delila  - Keszthely

Delila - Keszthely

Centrál Színház
Autóügynök
Delila .

Delila .

Centrál Színház
Autóügynök
Delila ..

Delila ..

Centrál Színház
Autóügynök
Egy nyári éj mosolya

Egy nyári éj mosolya

Centrál Színház
Frid, az inasa
ÉLET JÁTÉK-Háy János,Elek Feri, Galán Angéla, Mészáros Tamás, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla

ÉLET JÁTÉK-Háy János,Elek Feri, Galán Angéla, Mészáros Tamás, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
Színész
Függöny fel!

Függöny fel!

Centrál Színház
Tim - Ügyelő
Függöny fel!  .

Függöny fel! .

Centrál Színház
Tim - Ügyelő
Függöny fel! -

Függöny fel! -

Centrál Színház
Tim - Ügyelő
Függöny fel! ..

Függöny fel! ..

Centrál Színház
Tim - Ügyelő
Hajmeresztő

Hajmeresztő

Centrál Színház
Edward Lawrence
Illatszertár

Illatszertár

Centrál Színház
Kádár úr
Impró szerda: Déjá vu, Pszínház (színházi ea.)

Impró szerda: Déjá vu, Pszínház (színházi ea.)

Momentán Társulat
Színész
kalkuláció VM

kalkuláció VM

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Legénylakás

Legénylakás

Centrál Színház
Vanderhof
Mégis, kinek az élete?

Mégis, kinek az élete?

Centrál Színház
Andrew Eden, kórházi jogtanácsos
MICHAEL FRAYN: FÜGGÖNY FEL! - vígjáték két felvonásban - A Centrál Színház előadása

MICHAEL FRAYN: FÜGGÖNY FEL! - vígjáték két felvonásban - A Centrál Színház előadása

Kölcsey Központ
Színész
Öreg hölgy látogatása, Az

Öreg hölgy látogatása, Az

x/József Attila Színház
Rendőr
Pán Péter

Pán Péter

Vígszínház
Pán Péter
Peter Shaffer: Black Comedy- bohózat egy felvonásban - a Centrál Színház előadása

Peter Shaffer: Black Comedy- bohózat egy felvonásban - a Centrál Színház előadása

Kölcsey Központ
Georg Bamberger
Pilonon

Pilonon

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Színész
Semmi pánik - A budapesti Centrál Színház vendégjátéka

Semmi pánik - A budapesti Centrál Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Kulturális Központ
Hatami, szakács
Sok hűhó semmiért - Keszthely

Sok hűhó semmiért - Keszthely

Centrál Színház
Színész
Sok hűhó semmiért..

Sok hűhó semmiért..

Centrál Színház
János gróf
Tökéletlenek

Tökéletlenek

Centrál Színház
Millet
Tovább is van...

Tovább is van...

Nemzeti Színház zRt.
Schlemil Péter / Coppel
Varázsfuvola

Varázsfuvola

Nemzeti Színház zRt.
Színész
William Shakespeare: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT - vígjáték két részben - a Centrál Színház előadása

William Shakespeare: SOK HŰHÓ SEMMIÉRT - vígjáték két részben - a Centrál Színház előadása

Kölcsey Központ
Színész

Ajánlataink