Jegyvásárlás


művész


Sághy Tamás
4

Sághy Tamás

Született: 1972. június 1. (Dorog)

Színész

1992-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójában végzett.
1993-1996 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1996-tól a József Attila Színház tagja volt.
2005-től szerepelt a TV2-n futó “Jóban, Rosszban” című sorozatban.
Később szabadúszóként dolgozott, majd 2012-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lett.…

 Tovább

Aktuális programok


10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Anconai szerelmesek (zenés komédia)

Talján urak, olasz slágerek, az utánozhatatlan dolce vita, nyár, szerelem, vagyis: az Anconai szerelmesek. Közel húsz esztendeje töretlen sikerrel…

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban / vígjáték

Bernard, a sztárépítész elegáns loftlakásában éli gondtalan életét. Ha kinéz az ablakon, Párizsra lát. Ha vacsorázna, a házvezető viszi…

10 Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Kölcsönlakás / vígjáték

Nincs megbízhatóbb vígjátéki elem a félreértésnél. A leghétköznapibb helyzet is tökéletes káosszá nőheti ki magát, ha ez a huncutul…

Színész

1992-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójában végzett.
1993-1996 között a kecskeméti Katona József Színház, majd 1996-tól a József Attila Színház tagja volt.
2005-től szerepelt a TV2-n futó “Jóban, Rosszban” című sorozatban.
Később szabadúszóként dolgozott, majd 2012-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lett.

Korábbi színházi szerepei:
Bástyasétány 77 színész / bemutató: 2000. április 23. Karinthy Színház    
Budapest, te csodás! színész / bemutató: 1998. november 14. József Attila Színház    
Egy csók és más semmi színész / bemutató: 1999. október 2. József Attila Színház    
A domb színész / bemutató: 2004. március 4. Csokonai Színház    
A Dudás Gyuri színész / bemutató: 2000. október 8. József Attila Színház    
A három testőr színész / bemutató: 2000. február 12. József Attila Színház    
A házasságlevél színész / bemutató: 1997. október 4. József Attila Színház    
Egy hölgy a Maximból színész / bemutató: 2004. január 10. József Attila Színház    
Kilencen, mint a gonoszok színész / bemutató: 2002. október 26. József Attila Színház    
Körbe - körbe színész / bemutató: József Attila Színház    
Macska a forró bádogtetőn színész / bemutató: 2002. január 11. Csokonai Színház    
Made in Hungária színész / bemutató: 2001. szeptember 29. József Attila Színház
A manó színész / bemutató: 2002. április 13. József Attila Színház    
Nebántsvirág színész / bemutató: 2003. március 29. József Attila Színház    
Osztrigás Mici színész / bemutató: 2003. december 20. József Attila Színház    
Primadonnák színész / bemutató: 2004. május 8. József Attila Színház    
Tisztelt Ház színész / bemutató: 2009. március 19. Karinthy Színház    
A trükk színész / bemutató: 2008. február 29. Karinthy Színház    
Tudós nők színész / bemutató: 2009. október 2. Karinthy Színház    
Vízkereszt színész / bemutató: 1999. december 17. József Attila Színház    
3:1 a szerelem javára színész / bemutató: 2001. április 29. József Attila Színház   

Filmszerepei:
Horváth Péter: Kilencen, mint a Gonoszok (TV film) színész
Jóban Rosszban (TV film) színész

Aktuális szerepei a Tesla Teátrumban:
Háy Gyula: Appassionata - Károly

Díjai:
Vörösmarty-gyűrű (2016)

56 csepp vér

56 csepp vér

Vörösmarty Színház
Herceg, Szvetlána apja, szovjet hírszerző ezredes
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
Afranius, Ababkov, Szemplerajov
A nevetés iskolája (Amphitryon)

A nevetés iskolája (Amphitryon)

Jászai Mari Színház, Népház
Amphitryon
A Padlás

A Padlás

Vörösmarty Színház
Barrabás B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A padlás

A padlás

Veszprémi Petőfi Színház
Barrabás B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Vörösmarty Színház
Rácz tanár úr
A Vágy nevű villamos

A Vágy nevű villamos

Vörösmarty Színház
Herceg
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
Színész
Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

Nr1Media
Philip Lombard
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vörösmarty Színház
Bill Fordham
Bizánc

Bizánc

Vörösmarty Színház
Demeter nagyherceg
Carmen

Carmen

Vörösmarty Színház
CINKES, bandatag
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Veszprémi Petőfi Színház
Titta Nane, halászlegény
Chioggiai Csetepaté

Chioggiai Csetepaté

Kisfaludy Színház
Színész
Csurka István: Eredeti helyszín

Csurka István: Eredeti helyszín

Karinthy Színház
Szerdahelyi Kis
Csurka István: Eredeti helyszín.

Csurka István: Eredeti helyszín.

Karinthy Színház
Szerdahelyi Kis
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
Alba herceg
Ephraim Kishon: Házasságlevél - vígjáték két részben

Ephraim Kishon: Házasságlevél - vígjáték két részben

Kölcsey Központ
Buki, a traktoros
Értelem és érzelem

Értelem és érzelem

Veszprémi Petőfi Színház
John Willoughby
ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM

ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM

Pécsi Országos Színházi Találkozó
John Willoughby
Értelem és érzelem

Értelem és érzelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház*
John Willoughby
És már senki sem (Tíz kicsi néger)

És már senki sem (Tíz kicsi néger)

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Philip Lombard
ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Philip Lombard
Goldini: A chioggiai cstepaté

Goldini: A chioggiai cstepaté

Klebelsberg Kultúrkúria
Titta Nane, halászlegény
Háló nélkül

Háló nélkül

Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Hamlet

Hamlet

Vörösmarty Színház
Rosencrantz
Hamlet - Székesfehérvár

Hamlet - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
Rosencrantz
Három nővér

Három nővér

Vörösmarty Színház
Versinyin, alezredes
Háy Gyula : Appassionata / (dráma 2 részben)

Háy Gyula : Appassionata / (dráma 2 részben)

Általános
Károly
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Vörösmarty Színház
Patás
Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014

Thália Színház Nonprofit Kft.
Patás
J. Anouilh: Jeanne d'Arc

J. Anouilh: Jeanne d'Arc

Klebelsberg Kultúrkúria
Inkvizítor / Károly, a Dauphin
Jeanne d'Arc

Jeanne d'Arc

Kisfaludy Színház
Inkvizítor; Károly, a Dauphin
Jeanne D'Arc

Jeanne D'Arc

Veszprémi Petőfi Színház
Inkvizítor; Károly, a Dauphin
Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház

Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház

FÜGE - Függetlenül Egymással
Idős férfi
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Vörösmarty Színház
Randle P. McMurphy
Karrier komédia

Karrier komédia

MOMkult
Színész
Karrier komédia

Karrier komédia

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Alex
Kisfaludy Károly: Csalódások

Kisfaludy Károly: Csalódások

Klebelsberg Kultúrkúria
Gróf Elemir
Kisfaludy Károly: Csalódások (vígjáték)

Kisfaludy Károly: Csalódások (vígjáték)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Gróf Elemir
Koldus és királyfi

Koldus és királyfi

Vörösmarty Színház
HARTFORD, lordprotector, 50 éves
Lear király

Lear király

Vörösmarty Színház
Cornwall
Márai Sándor Kaland

Márai Sándor Kaland

Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér
Dr. Zoltán, tanársegéd
Mercedes Benz

Mercedes Benz

Vörösmarty Színház
Színész
Mirandolina

Mirandolina

Vörösmarty Színház
Fabrizio, pincér
Moldova György: Te furcsa katona!

Moldova György: Te furcsa katona!

Karinthy Színház
Von Krieger, alezredes
Moliere: Tudós nők

Moliere: Tudós nők

Klebelsberg Kultúrkúria
Színész
Montmartre-i ibolya

Montmartre-i ibolya

Veszprémi Petőfi Színház
Florimond Hervé, zeneszerző
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
Charles-Varlet de La Grange
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
Charles-Varlet de La Grange
Olivér!

Olivér!

Jászai Mari Színház, Népház
Bill Sykes, mestertolvaj
Play Strindberg

Play Strindberg

Vörösmarty Színház
Színész
Play Strindberg 1

Play Strindberg 1

Vörösmarty Színház
Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 2

Play Strindberg 2

Vörösmarty Színház
Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 3

Play Strindberg 3

Vörösmarty Színház
Kurt, a karantén parancsnoka
Play Strindberg 4

Play Strindberg 4

Vörösmarty Színház
Kurt, a karantén parancsnoka
Primadonnák

Primadonnák

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Duncan
Ray Cooney-John Chapman: DUPLAFOGLALÁS

Ray Cooney-John Chapman: DUPLAFOGLALÁS

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Henry Lodge
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Gyulai Várszínház
Patás
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Rideg Sándor: Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Patás
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Patás
Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Thália Színház Nonprofit Kft.
Amphitryon
Te furcsa katona

Te furcsa katona

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Von Krieger, alezredes
Tisztelt ház

Tisztelt ház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Tisztelt ház

Tisztelt ház

Karinthy Színház
Szepes szerkesztő
Tudós nők

Tudós nők

Veszprémi Petőfi Színház
Trissotin, széplélek
Tudós nők

Tudós nők

Karinthy Színház
Trissotin, széplélek
UDVARSZÍNHÁZ - Karrier komédia

UDVARSZÍNHÁZ - Karrier komédia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház*
Alex
UDVARSZÍNHÁZ-A házasságlevél

UDVARSZÍNHÁZ-A házasságlevél

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház*
Színész
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
Cornwall
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
Cornwall

Ajánlataink