Jegyvásárlás


művész


Kis  Domonkos Márk
3

Kis Domonkos Márk

Született: 1986. július 6. (Budapest)

Színművész, rendező, színigazgató.

Gyermekkorát Vácon töltötte. A helyi Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, mellette 12 évig volt a Bartók Béla Zeneiskola tanulója. 2005-2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója operett-musical szakon, Huszti Péter és Kerényi Imre osztályában. 2009-2012-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja. 2012-2020 között a Váci…

 Tovább

Aktuális programok


Tanulmány a nőkről

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.

Gyárfás-Szabó Tanulmány a nőkről zenés válóok A Zenthe Ferenc Színház előadása

Színművész, rendező, színigazgató.

Gyermekkorát Vácon töltötte. A helyi Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, mellette 12 évig volt a Bartók Béla Zeneiskola tanulója. 2005-2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója operett-musical szakon, Huszti Péter és Kerényi Imre osztályában. 2009-2012-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja. 2012-2020 között a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető-igazgatója volt. 2020-tól a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. (Déryné Program) igazgatója.

Díjai és kitüntetései:
Magyar Bronz Érdemkereszt (2017)
Jászai Mari-díj (2019)

Fontosabb színházi szerepeiből:
W. Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Baltazár), Vígszínház
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve (Vérfarkas, Majom, Ember), Pesti Színház
Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége (Londíner), Pesti Színház
Érsek Obádovics Mercédesz: Exit (Argon), Sanyi és Aranka Színház
Thuróczy Katalin: Tímbilding (Lex Harison), Gellért fürdő
Jean Poiret: Őrült nők ketrece (Laurent), Miskolci Nemzeti Színház
Lehár Ferenc: A mosoly országa (Gróf Hatfaludy Ferenc huszárfőhadnagy), Miskolci Nemzeti Színház
Fenyő-Novai-Böhm-Korcsmáros: Hotlel Menthol (Bringa), Miskolci Nemzeti Színház
Benedek Miklós: Humoristák szövetsége, Miskolci Nemzeti Színház
Jávori Ferenc, Miklós Tibor, Kállai István, Böhm György: Menyasszonytánc (Bárány András), Miskolci Nemzeti Színház
Szabó T. Anna: Mézeskalács (Mézes Jancsi), Budaörsi Játékszín
Neil Simon: Pletykák (Glenn Cooper), Miskolci Nemzeti Színház
Alain  Boublil, Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak (Enjolras), Miskolci Nemzeti Színház
Rákos Péter, Bornai Tibor: Mumus (Hébehó), Budaörsi Játékszín
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Luigi del Soro), Budapesti Kamaraszínház

Filmjeiből:
Hacktion (magyar sorozat, 2014)
Chilli vagy mango (magyar sorozat, 2013)
Teher (magyar kisjátékfilm, 2010)
Papírrepülők (magyar játékfilm, 2009)
Egyéjszakás (magyar kisjátékfilm, 2009)

A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)

A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)

Ódry Színpad
  • Káplár
A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE

A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE

Ódry Színpad
  • Agyműtétes, orosz tiszt
A mosoly országa

A mosoly országa

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Gróf Hatfaludy Ferenc, ifjú huszárfőhadnagy
A Mumus

A Mumus

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Hébehó
A mumus

A mumus

Budaörsi Latinovits Színház
  • Hébehó
A.P. Csehov - Ványa bácsi

A.P. Csehov - Ványa bácsi

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • LUIGI del Soro, vándormuzsikus
BÁSTYASÉTÁNY 77. (R.:Huszti Péter)

BÁSTYASÉTÁNY 77. (R.:Huszti Péter)

Ódry Színpad
  • Színész
Figaro házassága

Figaro házassága

Vígszínház
  • Színész
GODSPELL (R.: Dávid Zsuzsa)

GODSPELL (R.: Dávid Zsuzsa)

Ódry Színpad
  • Színész
Gyárfás Miklós - Tanulmány a nőkről

Gyárfás Miklós - Tanulmány a nőkről

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Hotel Menthol

Hotel Menthol

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • BRINGA
Humoristák szövetsége

Humoristák szövetsége

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája (stúdió e.a.)

Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája (stúdió e.a.)

Általános
  • Színész
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
  • SIMON, a vőlegény
Megadom magam

Megadom magam

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Rendező
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • BÁRÁNY ANDRÁS /
Mézeskalács

Mézeskalács

Budaörsi Latinovits Színház
  • Mézes Jancsi, mázesbáb
Mézeskalács

Mézeskalács

Budaörsi Latinovits Színház
  • Mézes Jancsi, mázesbáb
Mézeskalács

Mézeskalács

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mézes Jancsi, mézesbáb
Művészet

Művészet

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Művészet

Művészet

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Művészet

Művészet

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
MŰVÉSZET - vígjáték

MŰVÉSZET - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Marc
NYARALÓK (M. Gorkij)

NYARALÓK (M. Gorkij)

Ódry Színpad
  • Zamiszlov
Olt Tamás - Megadom magam

Olt Tamás - Megadom magam

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Őrült nők ketrece

Őrült nők ketrece

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Laurent, Georges fia
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Rendező
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Pillantás a hídról - Főpróba

Pillantás a hídról - Főpróba

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Pillantás a hídról - PREMIER

Pillantás a hídról - PREMIER

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Pletykák

Pletykák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Glenn Cooper
Pletykák

Pletykák

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Glenn Cooper
Sok hűhó semmiért

Sok hűhó semmiért

Vígszínház
  • Balthazár, Don Pedro szolgája
Stawomír Mrozek: Emigránsok

Stawomír Mrozek: Emigránsok

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • A.A.
Tanulmány a nőkről PR

Tanulmány a nőkről PR

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Tanulmány a nőkről ZF

Tanulmány a nőkről ZF

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
TÍMBILDING

TÍMBILDING

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Yasmina Reza - Művészet

Yasmina Reza - Művészet

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!