Jegyvásárlás


művész


Hajnal János
2

Hajnal János

Született: 1987. május 12.

Színművész.

Gyermekkorát a fejér megyei Nagylókon töltötte. A középiskolát Dunaújvárosban végezte. Érettségi után a Shakespeare Színművészeti Akadémián tanult, ahol 2009-ben végzett. Tanulmányai alatt Quintus Konrád a székesfehérvári Vörösmarty Színházba hívta, ahol rendezőasszisztensként is dolgozott. Később játszott több színházban és produkcióban is. 2016-ban szerepet kapott a Barátok közt…

 Tovább

Aktuális programok


Trojka Színházi Társulás | Minden tekintetben - két szerelem intim közelségből -

Trojka Művészeti Alapítvány

Egy darabjaira hullott házasság története. Két menekülési útvonal képkockái, amelyek rávilágíthatnak azokra a hibáinkra, amiket egymás ellen elkövettünk. Miért…

Moliere: Tartuffe

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Vas István fordítását modernizáltuk. A képmutatás műve nem változott. Úgy nevetünk a komédián, hogy közben borzongunk.

Trojka Színházi Társulás | Anna Karenina befejezetlen története - Love is the answer

Trojka Művészeti Alapítvány

Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.

Szabó Magda: Tündér Lala

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Szabó Magda fordulatokban bővelkedő, lehengerlő története Garajszki Margit átiratában, Farkas Bence zenéjével kel életre a Bartók Színház nagyszínpadán.

Lölöland (A szerelem Szegeden)

FÉM Arts & Café

Szerelem, család, gyerekek, szülők. FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a…

SZILVESZTERI LÖLÖLAND

FÉM Arts & Café

Töltse az év utolsó estéjét-éjszakáját a FÉMben! Színház, tánc, zene, éjfél, vacsora hajnalig.

Színművész.

Gyermekkorát a fejér megyei Nagylókon töltötte. A középiskolát Dunaújvárosban végezte. Érettségi után a Shakespeare Színművészeti Akadémián tanult, ahol 2009-ben végzett. Tanulmányai alatt Quintus Konrád a székesfehérvári Vörösmarty Színházba hívta, ahol rendezőasszisztensként is dolgozott. Később játszott több színházban és produkcióban is. 2016-ban szerepet kapott a Barátok közt című napi sorozatban is.

Színházi szerepeiből.
Nicola Vietoris- Kaviár és lencse (Pesti Művész Színház)
Belgance- Az asszony körbejár (Pesti Művész Színház)
Redillion- Balek, avagy a hülyéje ( Pesti Művész Színház)
Ronnie- A miniszter félrelép (Bánfalvy Stúdió)
Olimpikonok (Ausztrál turné)
Rabszolgahajcsár, hajóskapitány- Bersntein: Candide (Müpa)
Pincér- A Pincér (Zsámbéki Színházi Bázis)
Robbie- Sopping end Fáking (Spirit Színház)
Robert- Chatszoba (Spirit Színház)
Petur bán- Bánk az esküdtszék előtt (PartVonal Műhely, József Attila Színház)
Ernst Ludwig- Cabaret (Spirit Színház)
Tigris- Micimackó (Spirit Színház)
Jézus- A másik (Spirit Színház)
Roberto- Irma, te édes (Pinceszínház)
Rezidens- Happy Ending (Belvárosi Színház)
Herceg- Hamupipőke (KoMód Színház)
Fiú- Mi a neved? (Pinceszínház)
Richard- Szeretők (KoMód Színház)
Leokádia- Decameron (RS9 Színház)
Brit nagykövet, orvos- Csárdáskirálynő, avagy 1916 (Vörösmarty Színház)
Tybalt, Lőrinc barát- Rómeó és Júlia (Vörösmarty Színház)

Filmes és televíziós szerepeiből:
OTP Businnes (Reklám, 2016) Rendező: Szász Attila
Nem játék (Kisfilm, 2016) Rendező: Ámann Richárd
Jézus, apám nevében (Nagyjátékfilm, 2017) Rendező: Roczó-Nagy Zoltán
Jóban-Rosszban (Sorozat, 2014)
Férfiak egymás közt (Kisfilm, 2016) Rendező: Csuzi Márton
Ether (Nagyjátékfilm, 2019) Rendező: Krzysztof Zanussi
Playboy: A gentleman always knows a 'NO'. (Kisfilm, 2018) Rendező: Szilágyi Fanni
Barátok közt (2016-2018)
Hacktion (2012)

22/23 Egy csók és más semmi vjb

22/23 Egy csók és más semmi vjb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
5 ÉVES A FÉM!

5 ÉVES A FÉM!

FÉM Arts & Café
  • Színész
A Balek

A Balek

Pesti Művész Színház SZE
  • Ernest Rédillon
A BALEK

A BALEK

Pesti Művész Színház SZE
  • Ernest Rédillon
A balek

A balek

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Ernest Rédillon
A BALEK

A BALEK

Pesti Művész Színház SZE
  • Ernest Rédillon
A BALEK

A BALEK

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Ernest Rédillon
A BALEK c.

A BALEK c.

Pesti Művész Színház SZE
  • Színész
A BALEK c. vígjáték

A BALEK c. vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Ernest Rédillon
A BALEK vígjáték

A BALEK vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Ernest Rédillon
A pincér

A pincér

Általános
  • Színész
Az asszony körbejár

Az asszony körbejár

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Belgance
Az asszony körbejár - Cifrakert

Az asszony körbejár - Cifrakert

Pesti Művész Színház SZE
  • Belgence
Az asszony körbejár – bohózat

Az asszony körbejár – bohózat

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Belgance
Babits Mihály: Jónás könyve

Babits Mihály: Jónás könyve

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Bánk az esküdtszék előtt

Bánk az esküdtszék előtt

József Attila Színház
  • Petur
Bartók Kamaraszínház: Jónás könyve

Bartók Kamaraszínház: Jónás könyve

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Carlo Collodi: PINOKKIÓ

Carlo Collodi: PINOKKIÓ

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Paolo, Arlecchino, Bagoly, Nyúl 2, Törvényszolga 2, Kőműves, Gazda, Rendőr, Gyerek
Chatszoba - A Te szemeddel

Chatszoba - A Te szemeddel

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Zenei vezető
Chatszoba - egy szexuális zaklatás története

Chatszoba - egy szexuális zaklatás története

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Zenei vezető
CHATSZOBA - JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS

CHATSZOBA - JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Zenei vezető
Diploma előtt

Diploma előtt

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Diploma előtt

Diploma előtt

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Vendég, Carl, Portás, Pincér, Josephine
Diploma előtt

Diploma előtt

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Vendég, Carl, Portás, Pincér, Josephine
Diploma előtt(x)

Diploma előtt(x)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Vrabecz, festő / Bíró II.
ÉVADZÁRÓ 2022/2023

ÉVADZÁRÓ 2022/2023

FÉM Arts & Café
  • Színész
Évadzáró Acoustic 2023/2024

Évadzáró Acoustic 2023/2024

FÉM Arts & Café
  • Színész
Forgách András: A pincér

Forgách András: A pincér

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Színész
Hajnal Jani és a Tofu koncert

Hajnal Jani és a Tofu koncert

FÉM Arts & Café
  • ének
HANGSZÍNHÁZ - SZAKADATLAN

HANGSZÍNHÁZ - SZAKADATLAN

Általános
  • Színész
HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL

HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL

FÉM Arts & Café
  • Ádám
Illatszertár

Illatszertár

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Kádár
INTERVIEW (Szín . Társulat)

INTERVIEW (Szín . Társulat)

FÉM Arts & Café
  • Naim
Iskolapélda

Iskolapélda

FÉM Arts & Café
  • András Zoltán (informatika)
JÁNOS VITÉZ

JÁNOS VITÉZ

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Zsivány, Huszárok vezére, Matróz, Óriás
Jónás könyve

Jónás könyve

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Jótékonysági felolvasószínház: Iskolapélda

Jótékonysági felolvasószínház: Iskolapélda

FÉM Arts & Café
  • András Zoltán (informatika); Jack Captain, a ZEU-képviselő; Jakab; Lacika
KAVIÁR ÉS LENCSE

KAVIÁR ÉS LENCSE

Pesti Művész Színház SZE
  • Nicola Vietoris, Helena fia
LÖLÖLAND (jótékonysági felolvasószínház)

LÖLÖLAND (jótékonysági felolvasószínház)

FÉM Arts & Café
  • Dani
LÖLÖLAND (nyilvános főpróba)

LÖLÖLAND (nyilvános főpróba)

FÉM Arts & Café
  • Dani
Lölöland Acoustic Lájv

Lölöland Acoustic Lájv

FÉM Arts & Café
  • Színész
Made in FÉM (mecénás est)

Made in FÉM (mecénás est)

FÉM Arts & Café
  • Színész
MECÉNÁS EST 2024/2025

MECÉNÁS EST 2024/2025

FÉM Arts & Café
  • Színész
Moliere: Tartuffe (x)

Moliere: Tartuffe (x)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Valér, Mariane szerelme
Moliere:Tartuffe (Színmű)

Moliere:Tartuffe (Színmű)

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Valér, Mariane szerelme
Pinokkió

Pinokkió

Vörösmarty Színház
  • Paolo, Arlecchino, Bagoly, Nyúl 2, Törvényszolga 2, Kőműves, Gazda, Rendőr, Gyerek
Rumini Tükör-szigeten

Rumini Tükör-szigeten

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Galléros Fecó
Rumini Tükör-szigeten(x)

Rumini Tükör-szigeten(x)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Galléros Fecó
SZILVESZTER: HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL

SZILVESZTER: HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL

FÉM Arts & Café
  • Ádám
SZÍNHÁZKOMÉDIA

SZÍNHÁZKOMÉDIA

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Bengt - író
TAPS ÉS JÖVÜNK!

TAPS ÉS JÖVÜNK!

FÉM Arts & Café
  • Színész
Terry Johnson: Diploma előtt

Terry Johnson: Diploma előtt

Gyulai Várszínház
  • Vendég, Carl, Portás, Pincér, Josephine
Trojka a Lóvasúton | Lollike: Dogville - a menedék

Trojka a Lóvasúton | Lollike: Dogville - a menedék

Trojka Művészeti Alapítvány
  • Sekrestyés Mártika bátyja, Ben
Trojka Színházi Társulás | A szecsuáni jólélek - Mindenki zsánere

Trojka Színházi Társulás | A szecsuáni jólélek - Mindenki zsánere

Trojka Művészeti Alapítvány
  • Színész
Trojka Színházi Társulás | Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra

Trojka Színházi Társulás | Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra

Trojka Művészeti Alapítvány
  • Gajev
Trojka Színházi Társulás | Dogville - a menedék

Trojka Színházi Társulás | Dogville - a menedék

Trojka Művészeti Alapítvány
  • Sekrestyés Mártika bátyja, Ben

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!